Sally Rooney: Normális emberek



Zajos sikerrel robbant be Sally Rooney könyve az irodalmi életbe, nem véletlen tehát, hogy  a magyar nyelvű megjelenését is nagy várakozás előzte meg. E sorok szerzője is kíváncsi volt arra, miért jár a Man Booker Díj 2018-as jelölése, valamint öt irodalmi díj manapság.

Egy kisvárosi szerelem történetét meséli el a regény, ahogy az  normális emberek között lenni szokott. Marianne és Connell még a gimnázium végén szeretnek egymásba, hogy ez a szerelem éppen annyira bonyolult, és bukdácsoló legyen, mint minden első szerelem. Connell anyja Marianne családjának bejárónője, így hiába évfolyamtársak hőseink, nem vezet kikövezett út a boldogsághoz. Ezerféle sérelem, törés, titkok és hazugságok, frusztrációk és családi szörnyűségek nehezítik ennek a szerelemnek a kiteljesedését, nemkülönben azt, hogy a karakterek a saját személyiségüket kibontakoztathassák. Kapcsolatukat egészen az egyetemi évekig követjük nyomon, hogy utána a homályba vesszen a sorsuk: erről a szerző sem foglal állást. Az olvasó lelki alkatának megfelelően választhatja ki azt a forgatókönyvet, ami számára a legmegfelelőbb.

Rooney nem írt vidám könyvet. Sőt, kifejezetten levegőtlen hangulatú, bántalmazással és frusztrációval teli mikrovilágot hozott létre, amiben már-már klisészerűen következnek egymásból a pszichológiai tények: a bántalmazott lány kifelé tagad, befelé él, és bántalmazó, megalázó viszonyokba menekül. A takarítónő okos fia egy tinédzserterhességből születik, ám ösztöndíjjal jól tanul, a származásából eredő hátrányait, és lelki töréseit pedig komoly belső munka árán igyekszik leküzdeni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.  A többi szereplő pedig kifejezetten kétdimenziós, és semmiféle fejlődést nem mutat: a rossz rossz, a sznob sznob, a hülye meg hülye marad. Sokkal inkább valami mélyről jövő belső frusztráció vagy személyes élmény lehet az, amit az író ki akart magából beszélni a két főszereplő alakján keresztül: a szereplők is oda jártak főiskolára, ahová ő. 

Nem a történetmesélés vágya hajtotta, mert ereje van a soroknak. Ereje, levegőt elszívó, lelket tipró ereje, hangulata. Van benne valami erőtlen pihegés, a tévedések, a kimondani nem mert szavak, a félrecsúszott kommunikáció és a lelki fájdalmak nyomasztó bizsergése mögött, mintegy azt aláfestendő. Ezt szolgál(hat)ja a tördelés módja is, a szaggatott, hangsúlytalan, rövid bekezdéseivel, hiányos központozásával. Ügyesen kiválasztott, de hatásvadász eszköznek tűnik, szinte túlhangsúlyozza az író mondanivalóját. Persze, számos irodalmi díjat hozott a könyvnek, így az egyszeri kritikuson kívül ki sérelmezné az alkalmazását? Talán még az az olvasó, aki nem szereti, ha erőszakkal, ellentmondást nem tűrően dörgölik az orra azt, amit éreznie kellene. Óda a passzivitáshoz, a frusztrációhoz, a hatalmas-lélekgyilkos kamaszproblémákhoz és a késői tízes - korai huszas évekhez. Felkészülnek: a bántalmazás és a családi élet el nem múló hatásai, valamint a szegény gazdagok és a boldog szegények. 

Első mondat:
"Connell csöngetésére Marianne nyitott ajtót."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések