Shunmyo Masuno: Az egyszerű élet művészete



Annyi minden hiányzik az életünkből manapság, hogy felsorolni is nehéz, de a legfontosabb talán az, hogy nem figyelünk, nem tudunk figyelni. Nem élünk a jelenben, csak rohanunk, loholunk valami után, meg akarjuk venni a dolgokat, amikre nincs is szükségünk, a pénzből, ami nem a miénk, hogy lenyűgözzük azokat, akiket még csak nem is kedvelünk. Ebben a mondvacsinált hajszában nem érünk rá azzal foglalkozni, ami valóban fontos: a kílmakatasztrófával, amit lassan visszafordíthatatlanul magunk idézünk elő, és ami elől nem lesz menedékünk, a családunkkal, aminél nincs fontosabb, és az egészségünkkel, ami nélkül nincs semmink. Aztán egy nap felébredünk, és nem is tudjuk, de az lesz számunkra az utolsó. Meghalunk úgy, hogy valójában nem is éltünk soha. Csak léteztünk. A bőségben, ami körülvett minket, ordító belső ínséggel.

Az önsegítő könyvek műfaja a fentiekből eredő ellentmondásokat próbálja kiaknázni, miközben közhelyeket puffogtatva próbálják elérni a valódi céljukat: hogy kifizessük az árukat. Ebben, a könyvpiacot dömpingszerűen ellepő áradatban nagy ritkán kincsekre lehet lelni. Ilyen kincs, mit kincs, valódi gyémánt Shunmyo Masuno könyve, a 'Az egyszerű élet művészete'. A könyv, amit receptre kellene felírni mindenkinek, és utána megkövetelni az elolvasását is. A könyv, ami többet segít a belőle áradó harmóniával, mint gondolnánk. A könyv, ami ráébreszthet arra, hogy a céges autó és az instaposztok, a facebookra fotózott nyaralások és kirakatéletek mennyire távol állnak mindattól, amit egyszerűen így nevezhetünk: élet. 

Shunmyo Masuno zen buddhista szerzetes, a négyszázötven éves Soto Zen templom főpapja, egyetemi tanár, valamint díjnyertes kerttervező. Ahhoz, hogy megértsük, ez mit is jelent valójában, érdemes megkeresni az általa tervezett közösségi tereket, és magánkerteket az internet bugyraiban. Magával ragadó harmónia, letisztultság és valami mélyről jövő bölcsesség árad a munkáiból, és ezt közvetíti a könyve lapjain is. Senkit ne riasszon el mindez egy pillanatra sem! Hétköznapibb nyelven nem is íródhatott volna a 'Az egyszerű élet művészete'. Nem papolni szeretne, hanem felnyitni a szemünket. Száz, rövid gyakorlatot tartalmaz az élet kiaknázására. Százegynehány oldal: minden napra egy jótanács, gyakorlat, hogy megtanuljuk azt, amit elfelejtettünk: igazából élni. Úgy inni a kávét öt percen át, hogy nincs más, ami fontosabb abban az öt percben, telefon nélkül, a teendők pörgetése nélkül. Csak a gőzölgő csésze és mi. Illat, íz, nagy levegő, nyugalom. Öt perc, nem több; nem sok egy egész napból. Innen indulva jutunk el, szépen, fokozatosan a nehezebben megoldható dolgokig. Jelenben létezni, azzal foglalkozni, ami éppen történik: az sem könnyű feladat, ám megszabadulni a negatív gondolatoktól, bízni magunkban és készen állni az életben adódó kihívásokra nehezebb feladatnak tűnik szinte mindennél. 

Hányszor hallottuk már a frázisokat: "ragadd meg a napot!" vagy "bízz magadban!", ám egy világban, amiben minden ezek ellen hat, azt soha, senki nem mondta el érthetően, a mindennapokba is beépíthető módon, hogyis  hogyan kellene ezt megtennünk. Mostanáig. Békét nyerhetünk ettől a könyvtől, ha figyelmesen olvassuk. Pár pillanatnyi tiszta, belső, építő békét, ami erősebbé tesz majd az élet kihívásai közepette. Ennél nagyobb ajándékot egy nyugati ember talán nem is kívánhat magának. 

Végezetül pedig álljon itt néhány fotó a szerző által tervezett kertekről. Hiszen mi magunk vagyunk minden kert.






Első mondat:
"Csupán apró változtatások a szokásaidban és a szemléletmódodban.'

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések