Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése


Cameron Post, a kisvárosi tinilány éppen felfedezi ébredő szexualitását, első vonzalmait és a szerelmet, és azon a napon  csókolózik először választottjával, amikor  a szülei autóbalesetben meghalnak. Az első, a legelső gondolata a megkönnyebbülésé: így soha nem kell a szüleinek bevallania, mit tett néhány órával korábban. Nem kell elmagyaráznia, hogyan csókolózhatott egy lánnyal. A tragédia után a mélyen vallásos nagynénje veszi magához, és sem ő, sem az ódivatú nagymama nem lesz számára bizalmi személy. A tragédia összemosódik a lány fejében a leszbikusságával, amit értelemszerűen, természetes módon megélne, de nem lehet, így egyfajta katatóniába menekül önnyugtatásként. Órákon át dekorálja bizarr dolgokkal a babaházát, megállás nélkül videókat néz, hogy információkat gyűjtsön önmagáról. A nyolcvanas éveket írjuk, az internet előtti világban vagyunk, amikor korántsem volt egyértelmű az információhoz férés; a lánynak ahhoz, hogy megtudhasson bármit, kérdéseket kell feltennie róla egy embernek. Ami a kisvárosi amerikában, egy vallásos közösségben nem lehetséges. A leszbikussága természetesen nem marad a családja előtt sem titokban, lebuktatja egy szülei által befolyásolt, elnyomott kamaszlány. Innen nincs visszaút: Cameron átnevelő intézménybe kerül, ahol egy, a melegségéből "kigyógyult" lelkész és a nagynénje próbálja a lelkileg labilis kamaszokat "meggyógyítani", értsd: egy életre tönkre tenni, beláthatatlan következményekkel.

A regény legfontosabb jelzője számomra az, hogy ez a magány könyve. Leginkább azt mutatja be, hogy mennyire magányos Cameron, mennyire magányossá tesz az, ha bármilyen módunk kilógunk a fősodorból. Melegnek lenni  az 1980-as évek Amerikájában egy pokoli tehertétel, kamaszként főleg. Amikor nem csak a tinédzserkor szokásos dolgaival kell megbirkozni, hanem a mássággal is, annak minden velejárójával. Hogy mit szól hozzá  a család, a vallásos kisváros közössége, az iskolatársak, és egyáltalán: hogyan lehet így helyet találni a világban? Fájdalom nélkül sehogyan, mutat rá ez a (talán) énregény is. 

Cameron Post a könyv első lapjától kezdve szívszaggatóan magányos, nem a szülei halálával válik azzá. Nem a karizmatikus egyház aktív tagjaként működő nagynénje teszi azzá, nem a közöttük lévő fal, sem pedig a nagynéni jó szándéka, ami a pokolba, pontosabban az "átnevelő iskolába" vezet. A kamaszlány  a szülei balesete után végérvényesen magára marad, egy világban, ami az ellenségességét a szeretet és az Isten mögé rejti. A legrosszabb kombináció, a legmérgezőbb manipuláció ez. Nem elég, hogy egyik pillanatról a másikra árva lesz, és még fel sem dolgozta ezt, kiderül, hogy a saját, megmaradt családja szerint is van benne valami rossz, amit sürgősen ki kell belőle nevelni. Ám hogyan neveled ki valakiből a nemi identitását? Tovább megyek: ha ki lehet valakiből nevelni a leszbikusságot, akkor megfelelő érvelés mellett egy heteroszexuális is homoszexuálissá tehető? Akár a jövő héttől te is lehetsz másmilyen, Olvasó? El tudod ezt képzelni? 

Természetesen abszurd maga a gondolatjáték is. Annyi biztos csak, hogy a gyógyító iskolába vagy átnevelő táborba kerülő lány küszködik, kínlódik és szenved, csakúgy, mint minden társa. Ki a füvezésbe menekül, más az idegösszeomlásig is eljut, mások savat öntenek a "bűnösen" reagáló péniszükre, megint mások egyszerűen csak meg akarják győzni magukat arról, hogy igenis képesek lesznek a "megfelelő módon" élni, ha kell, egy életen át meghasonulva önmagukkal. 

Bárcsak írhatnék erről a könyvről anélkül, hogy ostoba, aktuálpolitikai színezete ne lenne! Bárcsak a magukat istenhívőnek, ezáltal jó, erkölcsös úton járónak vízionálók ne használnák fel ezt is az önös céljaikra! Bárcsak ...! De ez nincs így.

Napjainkban, amikor egyes, a mindannyiunk adójából fizetett, és/vagy támogatott műsorszolgáltatók (engedtessék meg nekem, hogy okkal ne használjam az újságíró kifejezést) vagy egyházi vezetők melegeket szeretnének "gyógyítani", nagy aktualitása van ennek a regénynek. Akkor is, ha valóban ezt szeretnék, és akkor is, ha csak azt képzelik, hogy ezt kell mondaniuk a csontért, amit odavetnek nekik. Ezért is volt mesteri húzás a könyv kiadójától, hogy elküldtek egy-egy példányt az érintetteknek, egy nyílt levél kíséretében, az ominózus eset után. Köszönöm, Athenaeum Kiadó! Így lehet, és így kell kiállni. A könyvekért és az emberekért.  Józan eszünket megőrizve nem is tehetünk mást.  

Íme a levél:

Szeretettel ajánljuk értő figyelmébe Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése című művét.

A szerző a Rhode Island Főiskola docense, kreatív írást és irodalmat tanít. Miles Cityben, Montanában született, ahol a Cameron Post… története is játszódik. Egyetemi évei alatt „bújt elő”, vállalta fel leszbikusságát.


A regény a címben is szereplő tizenkét éves lány sorsáról szól, aki elveszíti a szüleit egy autóbalesetben, azon a napon, amikor először csókolózik a legjobb barátnőjével, Irene-nal.

Cameron a mássága miatt kirótt isteni büntetésként éli meg szülei elvesztését, a bűntudat évekig kíséri őt. De nem csak a lelkiismeretével kell megküzdenie. Nevelőszülője egy szexuális átnevelő programba utalja, amellyel, legalábbis ő úgy gondolja, lehetőséget biztosít számára, hogy ne kelljen egész életében homoszexuálisként élnie. Ez persze a lány számára kényszer, a kép pedig, amivé formálni akarják, csak született természete megerőszakolása árán valósítható meg."

A könyvvel kapcsolatosan egy dologgal van problémám: a magyar címmel. Számomra ez a cím azt jelenti, hogy  Cameron nevel valakit rosszul, míg a neveltetés szó fejezi ki azt, hogy őt magát nevelik rosszul. Mi lenne jobb ízű megoldás? Talán  az 'A rosszul/félre nevelt Cameron Post?'. Nem tudom, de ez nekem magyartalan. 

A regény fordítója Todero Anna, akit feltétlenül meg kell említenem, mert a közvélemény hajlamos méltatlanul elfeledkezni a fordítókról. Nem kellene, ez alkalommal sem, mert kiváló munkát végzett. Élvezet volt olvasni. 

Akit érint: a könyvből film készült, melyet Sundance-nagydíjjal jutalmaztak, és hamarosan Magyarországon is bemutatják.

Első mondat:
"A szüleim halálának délutánján éppen egy bolti lopással voltam elfoglalva Irene Klauson társaságában."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések