Lisa Wingate: Elrabolt életek



Lisa Wingate könyve egy olyen regény, aminek a témája van annyira fontos, hogy a formai hiányosságok dacára érdemes elolvasásra, ha eddig máshonnan nem értesültünk a feldolgozott bűncselekménysorozatról. A Goodreads portál olvasói az év fikciós történelmi regényének választották 2017-ben, tehát a díja nem szakmai, és nem véletlenül. 

A nagy gazdasági világválság idején, a két világháború között, amikor kitántorgott Amerikába hárommillió emberünk, elképzelhetetlen nyomorban éltek tízmilliók, szerte a világon. Az amerikai álom is rémálommá változott, családok százezrei számára, így akinek kellőképpen puha volt a gerince, vastag a bőre és néma a lekiismerete, az kiválóan tudott a zavarosban halászni. Ezt használta ki egy Georgia Tann nevű nőszemély is, amikor életeket rabolt el és tett tönkre. Több, mint ötezer gyereket raboltatott el a családjuktól, és adott több ezer dolláros fizetségért örökbe gazdag családoknak. Egész apparátust működtetett, hiszen a gyerekek megvásárlásáért kapott összegekből futotta a hivatalanokok lefizetésétől a rendőrök korrumpálásáig mindenre. A lehető legkiszolgáltatottabb, legszegényebb családok akkor sem tudtak jobban érdeket érvényesíteni, mint manapság. Nem egyszer írtattak alá velük örökbeadási papírokat úgy, hogy nem is tudták elolvasni, mi is az valójában, könyörtelenül, és maffiaként működve tüntették el a nyomokat. Számos esetben azt hazudták a szülés közben begyógyszerezett anyának, hogy az újszülöttje meghalt. Voltak olyan kisgyerekek, akinek a szépségük lett a vesztük, hiszen egy szőke, angyalarcú gyermekért többtízezer dollárt is ki lehetett zsarolni a leendő örökbefogadókból. A gyerekek valódi szülei pedig hová fordulhattak volna segítségért, ha a rendőrség, az állami hivatalnokok is értintettek voltak a bűncselekményekben? Úgy söpörték le a panaszukat, mint egy bosszantó legyet a vacsoraasztalról. 

Ami azonban még ennél is szörnyűbb, ha lehet ezt fokozni egyáltalán, hogy ennek a Georgia Tann nevű emberkereskedőnek a műintézményében, az örökbefogadásra váró gyerekek közel egy tizede eltűnt. Meghaltak az embertelen körülmények, az elégtelen táplálkozás, a kínzások és a hanyag gondozás következményeképpen. Abba pedig belegondolni is szörnyű, hogy vajon ki figyelt oda, ha ólálkodó pedofil erőszaktevők jelentek meg a környéken, vagy akár az alkalmazottak között ... Ezt jelentette a szociális munkásként végzett Beulah Georgia Tann átal Tenessee Gyermekotthonok Szövetsége néven működtetett szervezet. Ezt a nőt, mint az "örökbefogadás anyja" tisztelték szerte az országban, számos filmcsillag, és politikus is tőle vásárolta meg a gyerekét. Azonban az áldozatok legnagyobb része abuzáló családokhoz került. 1950-ben multimilliomosként halt meg az ezért felelős Tann, rákban. Méhrákban, mert a sorsnak néha valóban van fintora. (Remélem, hogy rengeteget szenvedett ...!)

Nos, ezt a rettenetes, emberiesség elleni bűncselekménysorozatot dolgozza fel az Elrabolt életek, ami a témában kipattant, 2015-ös botrány után született. Ebben az évben állítottak emlékművet a neves és névtelen áldozatoknak, a temetőben, ahol eltemették azon gyermekek egy részét, akik közvetve vagy közvetlenül, a gyerekkereskedő hálózat tagjainak tettei vagy éppen közömbössége miatt haltak meg. Ezért csodálatos ez a könyv, amiért ezeken a valós eseményeken alapuló, de fiktív történeten keresztül állít emléket annak a több, mint ötezer kisgyereknek és családjaiknak, akiknek elképzelhetetlen szenvedések volt az osztályrészük a kegyetlen bűnbanda tevékenysége miatt. 

Másfelől viszont, mint regény, gyengécske. A stílusa megbicsaklik, saját hangja talán még nincs is a szerzőnek. Néha botanikai lexikonnak tűnik, amikor nem elég, ha az a sövény magnóliasövény, de még fehér illatos magnóliasövény is, mert az a pontos neve a kisnövényhatározóban. A leíró részek a gyengéi a könyvnek, azok a jelzőhalmozások, néhol szájbarágások, melyek kifejezetten unalmassá teszik, és egy-egy ponton akár unalmassá is. Igazi elsőkönyves hiba ez: saját hang még sehol (és ki tudja, megjön-e egyáltalán vagy követi-e újabb próbálkozás), de a részletek fölösleges aprólékossággal feltüntetve, elvégre tudnia kell az olvasónak, hogy most aztán mit kell gondolnia, még az elhanyagolható részletekről is. A fantáziának tere így nincs, még a gyerekek elrablási helyén nyíló mocsarak pontos faunáját illetően sem. Vadhajtás, amit csak remélni lehet, hogy lekopik egyszer, de addig is nem támogatja, hanem gyengíti a történetet.  Sajnos, a szóban forgót is. 

Első mondat:
"Történetem egy tikkasztó augusztusi éjszakán kezdődik, olyan helyen, ahol még sosem jártam."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések