Szilágyi-Herman Erzsébet-Bod Péter: Barátom, Kim Ir Szen



Gondban vagyok ezzel a könyvvel, néhány hete már rágcsálom, emésztgetem, de nem sikerül a helyére tennem. Nem tudom, hogy mi végre íródott meg, miért ebben a formában, sőt  velejét sem találom. No, de kezdjük az elején.

A nagyon is igaz történet tulajdonképpeni főszereplője, Herman Erzsébet, egy kis szabolcsi faluban született. Élte a maga kis átlagos életét, némi családi ellenségeskedéssel fűszerezve  a teljesen hétköznapi kisember rögvalóságot. Amíg el nem következett 1956, és el nem hagyta az országot, hogy aztán Svájcban telepedjen le. Itt ismerkedett meg, hirdetés útján a későbbi férjével, a nálánál jóval idősebb, magasan kvalifikált és elismert újságíróval, Szilágyi Józseffel. Az ápolónő feleség így egy csapásra olyan körökbe csöppent, amiről nem is álmodhatott. Férje révén találkozhatott az európai művészértelmiség színe-javával, diplomáciai kapcsolataik is lettek szép számmal. Időközben az asszony kitanulta  a nyirokmasszázst, ami akkoriban újdonságnak számított. A férje halála után ez mentette meg egzisztenciálisan, és egyben tette őt a róla szóló kötet főszereplőjévé. 

Ajánlatot kapott egy koreai idős úr gyógykezelésére, olyan összegért, melyet a friss özvegynek anyagi öngyilkosság lett volna visszautasítania. A megállapodás megkötése után derült ki számára, hogy a hely, ahová utaznia kell, az Észak-Korea. A megérkezéskor pedig az vált világossá, hogy a páciens nem más, mint a teljhatalmú, istenített és egyben megvetett, tömeggyilkos kommunista diktátor: Kim Ir SzenAz asszony mindennek ellenére végigcsinálta a kúrát, és tanította is módszerét a kiválasztottaknak a sztálinista rezsimben. 

1987-92 között, több alkalommal, heteken át.

És itt érkeztünk a könyv sarokpontjához: vajon egy sztálinista diktátort gyógykezelni, életét jobbítani éveken át erkölcsös cselekedet-e? Felmentést adhat-e rá az "egy páciens éppen olyan, mint a másik" mázába bújtatott, jól felfogott anyagi érdekből hozott döntés? Mi magunk hogyan döntöttünk volna egy ilyen helyzetben? Elég indok-e a felelősség alól kibújásra e tekintetben az, hogy a Szilágyi-Herman Erzsébet, a saját elmondása alapján azzal sem volt tisztában, 1987-ben, hogy két Korea létezik, közel harmincöt éve?

Ezek a kérdések óhatatlanul felmerülnek az olvasóban, sok egyéb dolog mellett. Belegondol például abba, hogy miért érdekes az alig kettőszáz ötven oldalas könyvből az első hetven oldalon leírni a nyírcsaholyi nő előéletét, beleértve a férje élettörténetét is? 

Bár a kötetben csak egy félmondatnyi utalás erejéig kerül elő, jóval hosszabb volt az út szellemi értelemben, semmint távolságban, amit az asszony a valamikori nyírségi parasztháztól megtett a férje köreiig. Ennek hangulata lengi be a kötetet, hiába merülnek fel apró történetek olyan neves művészekkel kapcsolatosan, mint Picasso, Dürrenmatt, Kokoschka, akik közül volt, aki érdeklődést plántált az egyszeri találkozás alatt a  nő iránt. 

Ezeket az eltolódott hangsúlyokat nem tudja mire vélni e sorok írója, aki egyébként is elveszett a csapongó, nem túl olvasmányos stílusban megírt könyvben. Fájóan hiányzik egy erős szerkesztői munka ahhoz, hogy élvezetessé tudjon válni. Szétfolyt, kifutott a történet az ujjaim közül, és valóban unikális témája sem tudta ezt feledtetni. Talán amiatt is így volt ez, hogy az első harmad nem is arról szólt, amire szerződtünk: az író, és én. Van az úgy, hogy nem bújhatunk ki a bőrünkből, és kénytelenek vagyunk felbontani az ilyen szerződéseket. 

Első mondat:
"Bírósági tárgyalásról tartottunk éppen hazafelé."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések