Yaa Gyasi: Hazatérés



Vannak olyan könyvek és írók, amik/akik egy szempillantás alatt robbannak be a köztudatba, és általában közönségsiker kövezi ki útjukat az égig. Yaa Gyasit nem a közönség, hanem elsősorban a szakma emelte piedesztálra, már az első pillanatban. Első könyve, a Hazatérés megkapta a legjobb elsőkönyvesek John Leonard-díját, a PEN Hemingway-t, és a Washington Post, a Time és a New York Times magazin is az év legfigyelemreméltóbb kiadványai közé sorolta. 

A ghánai születésű, amerikai írónőt a rossznyelvek azzal vádolhatták, hogy a téma miatt részesült ebben a kitüntető figyelemben,  s ebben első látásra akár lehetne is valami. A rabszolgaság, és a feketék helyzete ebben a fajgyűlölettel sújtott, ostoba világunkban még mindig aktuális. Hiába volt fekete elnöke az USA-nak két cikluson keresztül is, még mindig élnek közöttünk tízmilliók, akik szerint a bőr pigmentáltsága fordítottan arányos az egyes emberi lények értékével. (Pedig ha tudnák, hogy éppen a rasszizmussal van ez így... )

A regény hét generáció, a Maame és leszármazottainak sorsát követi végig, a XVIII. századtól egészen napjainkig. Az Ashanti területén virágzó emberkereskedelem, majd az amerikai dél villan fel, egészen Harlemig, a heroinjárványig, a templomi gospel kórusoktól a dzsesszklubokig. 

Olvasás közben, körülbelül tíz oldal után már világosan kiderül, hogy szó nincs a témaválasztás túlértékeléséről. Ez egy egészen megrázó képeket felfestő, érzékletes és megrázó, monumentális munka, rövidsége dacára. A szerző három év munkáját, kutatásait fektette abba, hogy megírhassa a Hazatérést, ami egyedülálló könyv lett. Kegyetlenségig menő kímélettel mutat meg mindent, amit ember csak ember ellen elkövethetett a törvényes és üzletszerű rabszolgaság korában, és igen, még ma is. 

Lámpást tart oda, ahová századokon át nem jutott fény: az elrabolt, majd bűzös, zsúfolt hajógyomrokban Amerikába szállított, állatokként tartott, kényszertáplált, és saját ürülékükben rettegők feje fölé. Bevilágít a déli ültetvényekre, ahol soha, senki nem keresett egy bosszúból megölt "négert", ahol emberek embereket birtokoltak, adtak és vettek, kínoztak, erőszakoltak és öltek meg szabadon, ám a köztes időben azért remekül meggazdagodtak a verejtékükön és kínjaikon. Megmutatja a szétszakított családokat, a messzi vidékekre eladott gyerekeket, anyákat és apákat, a semmibe vett, szétzúzott családokat. Ír a bányákban dolgoztatott fekete elítéltekről, akiket soha, senki nem siratott meg családjukon kívül, és arról, hogy az oda kerüléshez elég volt fekete bőrrel születni. Tükröt tart a huszadik század szalonrasszistái elé, akik egyenlőségpártiak addig, amíg feketék nem költöznek a szomszédjukba. 

Megdöbbentő érzékletességgel mutatja meg, milyen, talán soha el nem múló sebeket okoztak ezek az évszázadok, melyek billogként égtek rá a valóságban is megbillogozottak utódainak lelkére. Tükröt tart azon szerencsések elé, akik az egyik legnagyobb kinccsel: fehér bőrrel születtek erre a világra. Minden esélyünk megvan arra, hogy a puszta létezésünk ne ingerelje  a white trasht, és a többé-kevésbó jól álcázott, gazdag white trasht se ellenségeskedésre. Hiszen a bőrét nem vetkőzheti le senki.

Kivételes erejű munka, amit iskolai kötelező olvasmányként kellene elemeznünk mindannyiunknak. Ebben az országban elég lenne egy másik szót behelyettesíteni a fekete helyére. Olyan felkavaró élményt nyújt a Hazatérés, amit nem feledhetünk el egyhamar. Nem is szabad megtennünk.

Első mondat:
"Azon az éjjelen, amikor Effia Otcher beleszületett a Fantiföldet körbeölelő pézsmaillatú hőségbe, az apja birtoka melletti erdőség közvetlen közelében tomboló tűzcsóva száguldott végig." 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések