Thomas Cullinan: Csábítás



Egy jó thriller alapvető eleme a sűrített levegő. Az, amitől bennszakad az olvasóban a lélegzet, egy olyan koncentrált atmoszféra, ami törpévé zsugorít egy, az író által teremtett térben, amiben csak ő ismeri a szabályait, de ami még rosszabb: a menekülő útvonalat is. Így játszik az olvasója tehetetlenségével kénye-kedve szerint, hiszen feloldozást csak a szabadulás jelenthet számára, ám ehhez, félelmet nem ismerve kell végigmenni a kijelölt úton. Lapról-lapra.
Ehhez az egyik legjobb eszköz, ha a történetet egy zárt térbe helyezi el a szerző: egy lezárt pincébe vagy egy lakatlan szigetre. A lényeg az, hogy ne legyen lehetősége fellélegezni az olvasónak, a szereplők pedig egy pillanatra se léphessenek ki a nekik kijelölt, szűkös térből. Az így megjelenő feszültséget a végletekig lehet fokozni azzal, hogy a helyzet pattanásig feszül a folyamatos interakcióknak köszönhetően, szelep pedig nincs. 

Arra azonban kevesek gondolnának, hogy ilyen, a külvilágtól elzárt terület lehet egy vidéki leányiskola, az amerikai polgárháborúban, a frontvonalak között. Két tanárnő, és a zavaros időkben is a felügyeletükre bízott néhány növendék tulajdonképpen egy magányos szigeten él a háború közepette. Az iskola vezetője, Miss Martha Farnsworth foggal-körömmel igyekszik fenntartani a Leánynevelő Intézetének szokott rendjét, és a vérengzésektől körülvéve is szende, franciául és zongorázni is tudó úrileánykákat nevelni a kis déli virágszálakból. A Konföderáció leányai azonban korántsem olyan harmatos ibolyák, mint amilyennek első látásra tűnnek. A háború, és a kor sajátosságai egyaránt mérgezik a lelküket. Igaz, mindannyian jól bánnak az ő Mattiejükkel, a házinégerrel ... 

Egy zárt iskolai közösség mindig is jó táptalaja az írói fantáziának, elég csak az Esterházyt is megihlető Ottlik Géza emblematikus művére gondolnunk. Ott fiúk, itt lányok próbálják megélni a személyiségük kibontakozását, és a zavaros történelmi időket. Ahogy pedig az lenni szokott, senki és semmi nem az, aminek első pillanatra látszik. Miss Martha és Miss Harriet is olyan érzéseket, gondolatokat és titkokat dédelget, melyek a legkevésbé sem úrinőhöz illők.

Azonban minden a látszat, s ahogy mondani szokták, egy asszony köténye mindent eltakar. A képmutatásra és álságosságra (jólneveltség) nevelendő növendékek mindegyike nemcsak külön karakter -a természet gyermekétől a kacér lánykáig-, de már szinte mindegyiküket megmérgezte valamilyen mértékben a korszak fájdalma. Mind veszítettek el -néha több- családtagot is a háborúban, mindannyian rejtegetnek titkokat, szövik a hálójukat, és kőkeményen dolgoznak az iskolai belső hierarchiában elfoglalt helyük megőrzésén. Persze, egy darabig még elhisszük, hogy van, akihez nem ért el a keserűség és a gonoszság, s lehet, hogy az ártatlanság kora még nem tűnt le teljesen.

Ebbe a közegbe csöppen bele egy sebesült jenki katona, akit a természetimádó növendék, Miss Amelia Dabney talál meg az erdőben. Jó keresztényekhez híven, bár az ellenség katonájáról van szó, sebeit ellátják a hölgyek, az életét is megmentik, ám ezzel szabadítják el az eseményeket. Egy idegen, fiatal, ellenséges katona megjelenése az addig kínkeservvel fenntartott belső vákuumot egycsapásra eltünteti. Megszűnik az iskola különállása a történelemtől, melyet eddig csak oly mértékben érintett meg külvilág, hogy nem volt mindig hús az asztalon, elfogytak a lepedők lassacskán, s néha érkezett egy újabb gyászjelentés a frontról. 

Az iskola egy felbolydult méhkashoz lesz hasonlatos, ahol ezer megválaszolatlan kérdés merül fel az idegen személye kapcsán. A kérdések pedig újabb kérdéseket, és végzetes reakciókat szülnek mindenkiben. John McBurney tizedes abban a hiszemben tölti el az első néhány napot az iskolában, hogy a nyolc nőt gyerekjáték lesz manipulálnia. Kinek-kinek hamar elnyeri a barátságát, szánalmát, rajongását vagy szerelmét. Azonban az ettől remélt hatás elmarad. Az aranyélet, amit megalapozni kívánt magának, hamarosan átváltozik valami mássá. És felmerül a kérdés, hogy meddig mennek el a déli úrinők, ha a látszat megőrzése már a vérükké vált? Ki kit manipulál jobban? És a legfontosabb: mennyire másként döntünk különleges helyzetekben, ha körülöttünk már felborult a megszokott világrend? És vajon milyen döntéseket hozunk csoportosan, ha oszlik a felelősség? Meddig terjed az egyén felelőssége ilyenkor? Csupa olyan kérdés, amire világhírű pszichológusok azóta is keresik a válaszokat, és modellezik a csoportdinamikát például börtönkörnyezetben, mint Zimbardo. 

Ez nem egy mai könyv. Szerzője a hatvanas években írta, ám ez egy pillanatra sem érezhető olvasás közben, sőt, ha igen, az csak javára válik. A karakterek kidolgozottsága, a különleges történetszövés, ahogyan tanítók, cselédek és fiatal lányok adják egymás szájába a szót, miközben elmesélik az eseményeket, egészen erőssé teszik a könyvet. Nem különben Sziebert Ádámnak az eredeti szöveghez illő, míves fordítása. 

Lélektani regény a javából, melyben az első pillanattól kezdve érezhető a sorok között megbúvó baj. Lassan lopakodik be a félelem, több száz oldalon át készítve elő az eseményeket, melyek azonban nem főszereplők a kötetben. Az író valódi célja, mondanivalója csak az utolsó oldalakon derül ki, ezer kérdést elindítva az Egyszeri Olvasó fejében. Egy jó könyvet az írója csak abbahagy, az olvasó fejezi azt be. Ezt pedig szinte azóta sem sikerült befejeznem. Kötelező darab. 

Első mondat:
"Az erdőben bukkantam rá.'

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések