M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt


Van valami izgalmas az önéletrajzokban, a visszaemlékezésekben. Kielégít olyan kíváncsiságot is, amit a bulvárlapok, csak sokkal intelligensebb, cizelláltabb formában teszi azt. Az olvasó elmerülhet egy másik világban, kitanulhatja  a szabályait, és legálisan helyezkedhet bele valaki más életébe, bőrébe.

Zsüli néni nem egy komoly hívószó a mai magyar közbeszédben, azonban, ha azt mondjuk, hogy Márai Sándor, máris mindenki bólogat, még az is, aki soha, egyetlen sort sem olvasott tőle, bár ez, most lényegtelen. M. Hrabovszky Júlia a jeles író nagynénje volt, akit említett az 'Egy polgár vallomásaiban' is. Úgy emlegette, mint az igazi nő prototípusát, annak minden, korabeli attribútumával együtt. Az asszony az ő unszolására állt neki visszaemlékezéseit papírra vetni. Talán azért, mert Zsüli néni maga volt mindaz, amiért Márai majd elepedt egész életében: az ábrándos, boldog békeidők és a két világháború közötti időszak lassú folyású, komótos, távolságtartó és elegáns kultúrájának a megtestesítője. Bár többféle szerepben kellett helyt állnia, mégis szilárdan képviselt valamit, ami a második világháborúval örökre elveszett a szétzilált Európában: eleganciát, intellektust, neveltetést, nyitottságot, világosan leosztott szerepeknek való megfelelést. 

Ő volt Márai Sándor madeleinje. Ahogyan Marcel Proustnak a süteményről jutott eszébe számtalan, szebbnél-szebb gondolat, úgy idézte meg a nagynéni nevének említése az elveszett, kényelmes életet az író számára. Hosszú élete során mindent látott, és annak az ellenkezőjét is. Végigélt 1858 és 1946 között mindent, amit a Monarchia, majd annak romjai kínáltak. Volt jobb sorsra érdemes polgárleány, látta a Milenniumot, élt Párizsban, nyaralt Herkulesfürdőn, majd férjhez ment Bukarestbe. Bálozott szerte a Monarchiában, volt társasági középpont, boldog asszony és kőkeményen dolgozó nő is.  Megérte az első, majd a második világháborút, és minden egyebet, amit a század első fele hozott. 

Emlékirata azért érdekes, mert miközben beszámol erről a zavaros, és egyben rengeteg történelmi változást hozó korszakról, nagyon is személyes nézőpontot képvisel, melyben a korabeli tipikus nő szerepe keveredik a jólét után ácsingózó, dolgozó újságíróéval. Mindez úgy, hogy mai fogalmaink szerint dehogy lett volna ő újságíró! Tudósított sok mindenről szerte Európában, unikális volt az úriasszony megjelenése a korabeli sajtóban, ám valljuk be nyugodtan, hogy a szakmához vajmi kevés köze volt.  Leginkább látlelet az ő könyve egy letűnt korról, amire olykor szinte sikk visszanézni. A boldog békeidők persze, csak a jómódúaknak voltak igazán boldogak, és a középosztály is éhezett később, a viharos átalakulások közepette. 

Van még egy érdekessége ennek a könyvnek, mégpedig az, hogy  ízig-vérig nőtörténet. Női szemszögből mutatja be a férfiak uralta korszak minden pillanatát, és ez nagyon fontos. Csak férfiszemmel nézve egyetlen korszakról sem lehet teljes képet alkotni. A nősorsok mostohagyerekei a történelmünknek, a női szemszög komolytalan, a nők pedig tipikusan nem jelennek meg saját jogon, nem főszereplői a saját életüknek sem, mindig valakinek a feleségei, anyák, lányok, húgok. Statiszták. Ezen égetően fontos változtatnunk ahhoz, hogy igaz és teljes képet kaphassunk a világunkról (végre). 

Ami elmúlt ... így a cím, és valóban: miközben ez az asszony maga is kikopott a világból, és elmúlt minden, amit ő valaha is ismert vagy fontosnak tartott, itt hagyta nekünk mementóul a könyvét, hogy teljesebb képet alkothassunk mindarról, nos, mindarról, ami elmúlt. 

Első mondat:
"Kedves öcsém Márai Sándornak megígértem, hogy megírom memoirjaimat, mert hosszú életemnek vannak érdekes pillanatai, főleg azok számára, akik szeretnek."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések