Kun Árpád: Megint hazavárunk



Amikor a 'Boldog észak' megjelent tavaly, a magyar irodalom újra felsóhajtott: ez kell nekem! A Magvető Kiadó jó érzékkel találta meg Kun Árpád prózáját, hétköznapi szívfájdalmát, szinte naiv esendőségét, ráérős mesélését, "girl/boy next door"- életérzését. 

A Megint hazavárunkkal a szerző halad tovább a megkezdett úton, a bevált hangulatban. Melankólia, lassú csordogálás, költői próza, és hétköznapi hős főszereplő. Ezúttal azonban sokkal közelebb, mint gondolnánk. 

Kun Árpád ír regényt Kun Árpádról. Sima ügy: önéletrajz, gondolhatnánk. Gondoljuk is, egészen addig, amíg a szerző az utószóban el nem határolódik önmagától, pontosabban eltartja magától az önéletleírás ódiumát. Irodalmi csavart visz az ügybe, és élve legteljesebb művészi szabadságával, egyszerűen kijelenti: bár a szereplők akárha valósak is lehetnek, táplálkozhatnak ugyan az életből, mégsem valódiak a szó szoros értelmében. Szabadon lettek regényhősökké formálva. A szerző ezzel egyfelől eltávolodik tulajdon önéletleírásától, másfelől nagyon kényelmes álláspontra helyezkedik. Eltartja magától az élete szereplőinek haragját. Hiába ismer ugyanis magára egy barát vagy egy rokon, máris ott a hivatkozási alap: ez csupán egy regény. Talán beválik, talán nem. Önvédelemnek azonban kifejezetten megalapozott. Egy íróvá avanzsált költőnek is megfelelő kabát. 

Utazókönyv. Lehetne road movie is, de semmiképpen nem lett az. Sem tempójában, sem az események tempójában nem lehet felfedezni benne semmi ródmúvisat. Egyszerűen egy utazás története: ami elmeséli, hogyan települt ki a (képzeletbeli?) Kun Árpád Norvégiába, feleségével és két kis gyerekével. 

Kisember-történet, a klasszikus fajtából. Anyagi kényszer viszi őket olyan messzire az otthonuktól, mert valamiből mégiscsak élni kell. Egy rozzant Suzukival teszik meg az utat, egy csecsemővel és egy ovisformával. Miközben a jobb élet, a biztos megélhetés felé autóznak, a könyvbéli Kunárpád külön úton jár, persze, csak fejben: végigél mindent, ami fontos volt az életében, ami nyomot hagyott a lelkében, ami azzá tette, aki, s ami odavezette, a szakadt kis fehér Suzukiba. 

Miközben a könyv szomorkássága megfelelően adagolt derűvel vegyül, az olvasó nem tud szabadulni a gondolattól, hogy van ebben valami végtelenül nyomasztó. Mint minden kényszerhelyzet, amit az életben megpróbálunk jól feldolgozni, okos hozzáállással ahogy mondani szokták- a legjobbat kihozni a dologból, görcsöt hagy a gyomorban. Lehet szerető házastárs az ember mellett, aki támogat a muszájban, akkor is csak egy kényszerhelyzetről van szó. Aminek a szorongása tökéletesen testet is ölt a kisfiú, Mihály állandó székrekedésében, fájdalmas görcseiben, és a megalázó tortúrákban, amiket ezzel összefüggésben átélni kénytelen. 

A forma persze remek: olvasmányos, egységes stílus és tempó, ahogy azt már megszokhattuk, szinte gyónásszerűen részletezve a legapróbb helyzetet is. A ragaszkodást, a tárgyakban manifesztálódik, a gyermekkor szürke, szomorú és rossz valóságát, a mérgező szülőket, a kamaszfiú vélt impotenciája felett érzett frusztrációját, az utazás nehézségeit, és a mókuskereket. Ugyanis a cím nemhiába ''Megint hazavárunk', ahogy azt a barátok íratják fel a búcsúbuli tortájára: hősünk egyszer már járt ebben a cipőben. S mivel kétszer nem léphet ugyanabba a folyóba,  akkor még gyerekek nélkül, egy másik nővel, egy másik országba települt ki, a jobb élet reményében. Akkor hazavárták, most pedig: "megint". Kiválóan rajzolja meg az író azt, hogy nem bújhatunk ki a saját bőrünkből, vagy másképpen: önmagad elől nem menekülhetsz. Minden országban te vagy az, aki ugyanazokat a döntéseket hozza, ugyanúgy él, mint a szülővárosában. A költözés nem old meg semmit hosszú távon, akkor sem, ha középtávon persze megoldásnak tűnik, úgy kalandvágyra, mint anyagi problémákra. A kivételek mint mindig, elenyészők.

Ez az, ami az utóbbi néhány év szomorú valósága, egyelőre a remény köntösébe csomagolva, annak a négy-ötszázezer magyarnak, aki máshol kénytelen élni. Ha letelik ez a bizonyos középtáv, nem lesz-e keserű az ébredés? Erre pedig kiválóan reflektál ez a könyv: a kétezer-tízes évek Magyarországának gyomorszorító valóságára. 

Első mondat:
"Bal felől megnyílt a fasor." 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések