Hajnal Géza: Káépület



Gyilkosság a Műegyetemen. Egész jó felütés. Hajnal Géza éppen egy fárasztó nap után elolvasható krimije egy ízig-vérig jelenkori, budapesti könyv. Mindent megkap belőle az egyszeri fővárosi, ami olyan ismerős számára, mint a szmogriadó meg a kigyulladó metrószerelvények: van benne fiatalos egyetemi oktató, aki természetesen biciklivel jár. Benne van a Műegyetem el nem kerülhető, patinás, hatalmas folyóparti épülete, a mindent ellepő egyetemisták, a félőstől a hipszterig és  viszont: ez Budapest. Ha már itt tartunk: igen, ilyen egy nagy egyetem, a maga hierarchiájával, kollegialitásával, generációról generációra változó hallgatói összetételével, pitiánerségével és menzájával együtt. 

Ebben a nagyon is ismerős színű és szagú közegben igazából az sem túl meglepő, hogy meggyilkolnak egy népszerű oktatót a Műegyetemen. Manapság már mindent láttunk, és lassan annak az ellenkezőjét is. Azonban arra senki, sem az olvasó, sem a magánnyomozásba kezdő kollégák nem számítanak, hogy az eset sorozatgyilkossággá fajul. Arra pedig pláne nem, hogy az szálak nagyon magasra látszanak vezetni, és szóba kerülnek a magyar és a külföldi titkosszolgálatok is. Kinek áll érdekében a gyilkosságsorozat? 

Hajnal könyvének vitathatatlanul vannak erősségei, amiket nem is tagadva a való életből, sőt, a saját tapasztalatából merít. Ezek pedig a szinte hanyagul felvázolt, egy-két lendületes mondattal ábrázolt, tipikus oktatói és hallgatói, sőt, rendőri karakterek. Gyakran éppen csak jelzésértékkel vannak jelen, szinte hiányosan, de egyfelől ez éppen elég, másfelől kis szerep jut osztályrészül nekik.  Egy laza, könnyed krimitől ne várjon senki tizenkilencedik századi karakterábrázolást. 

A hiányosságot, vagy inkább a hátrányt is itt kell azonban keresnünk: az író mindennapi életében. Annyira hidrogeológus a szerző, hogy az néha szinte fáj. A szakmai előadásrészletek, tűnjenek azok bármennyire is kevéskének, egyszerűnek a szerző számára, az olvasónak értelmetlennek, fölöslegesnek tetszenek, arról nem is szólva, hogy nem tesznek hozzá a történethez semmit. A kevesebb itt több lett volna, maradhatott volna a jelzésértékűségnél itt is.

A könyv grafikái, az illusztrációk egészen meglepőek, nem túlhangsúlyozottak, és segítenek az egyetem épületében soha nem járt, egyszeri olvasónak is belehelyezkedni a könyv hangulatába. Viszont a szerkesztőnek itt jegyezném meg, hogy triviális hibák is fellelhetők a könyvben, olyan számban, ami kb. kétszáz A/5-ös oldalon enyhén szólva is sok.

A végkifejletet kifejezetten szerettem. Hajnal jól játszik az olvasójával, s akkor viszi be  a csavart, amikor senki nem számít rá, ráadásul olyan csavar ez, amivel nem számol senki. Ügyes. Kellemes. Jól esett egy nehéz nap után olvasni, s az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem tudtam letenni, annyira foglalkoztatott, hogy ki a gyilkos, és főleg: miért öl. Persze, nem találtam ki ...

Első mondat:
"Két csatornán is megnéztem a híradót, hogy jól értettem-e Burkusné Kárpáti Ildikó rendőrségi szóvivő tájékoztatóját."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések