Jessica Knoll: Szerencse lánya



Van abban valami pikantéria, ha a Cosmopolitan szőke, karcsú, tökéletes mosolyú munkatársa regényt ír arról, hogy miért lesz valaki egy vezető női magazin szőke, karcsú és tökéletes mosolyú munkatársa. Jessica Knoll tudott újat mutatni e tárgyban, úgy, hogy közben az egyre elhatalmasodó iskolai erőszak témája, és a középiskolai lövöldözések is terítékre kerülnek. Izgalmas? Az. Kegyetlen? Naná!

Mesét mond az egyszeri lányról, aki semmi mást nem akart, csak tizennégy évesen beilleszkedni a felső-középosztálybeliek iskolájába. Annyira akarta ezt, hogy bármire hajlandó volt. Mint mi mindannyian, mint a tizenévesek mind. Még akkor is akarta, amikor a menő srácok, egy elfajzott, alkoholos éjszaka során, megerőszakolták (nem, nem véletlen a többes szám). Ez után sem akart botrányt, mert pontosan tudta, hogy az iskolai pályafutása végét jelentette volna, és ezzel elveszítette volna az egyetlen esélyt a kitörésre. 

Kitörni vágyott. Ki a típusházak világából, a lízingelt autók, erős sminkek, műkörmök és olcsó bútorok világából, a tömegízléstelenségből. El onnan, ahol a középszerű emberek élnek, teljességgel középszerű életet. El onnan, ahol egy anya a lányát is felelőssé teszi azért, mert megerőszakolták, hiszen minek ivott annyit, nem igaz? Ki a szürkeségből, el az átlagtól! Ezért mindenre hajlandó volt, akár hallgatni is. vasakarattal, összeszorított foggal járni tovább az iskolát, ami a belépő lesz a majdani menő életébe. 

Aztán eljön a nap, amikor az iskola pokolból horrorrá változik. Amikor azt hitte, hogy nem lehet rosszabb, akkor érte utol az elképzelhetetlen ... Mindez pedig örökre megváltoztatta az életét, és a személyiségét is. Ani  fontos emberré vált, akinek százötven dollárért igazítják a haját, akinek menő állása van Manhattanben, és egy vőlegénye, aki örökölt és nem vásárolt gyűrűvel kéri meg a kezét. Megnyílt a kapu, ami a Kiválasztott Kevesek világába vezet, már csak be kell lépni rajta. 

Ám ahogy mondani szokás, a sikernek ára van és nem titka.  Megéri-e mindez abban az esetben, ha egy életen át szerepet kell játszania? Megéri-e a titkokkal terhes, tökéletes élet? Kell-e egy olyan vőlegény, akit éppen olyan egyszerű manipulálni, mint a külvilágot? Valamint: akarhat- e egy olyan klub tagja lenni, amelyik felvenné? 

Az a legjobb az egészben, hogy nem ezek a kérdések teszik igazán érdekessé a könyvet, hanem a többdimenziós főhős. Ani, aki a nevétől, mint mementótól is szabadulni vágyik, olyan egyszerűen irányítja a környezetét, hogy öröm nézni. Pontosan tudja, hogy mikor mit kell tennie vagy mondania a kívánt hatás eléréséhez. Ő az áldozat, ám a manipulátor is egyben. Életszagú karakterré sikerült, és éppen ezért félő, hogy a készülő film éppen ezt, a belső monológokban megjelenő pszichopátiás jellemvonást fogják kiradírozni belőle elsőként. Kár lenne érte, ez a sava-borsa a jellemének. Olvasó, te pedig ... tedd fel magadnak a kérdést: érted ezt a lányt? Megérted őt

Több, mint összeszedett, okos, kíméletlen történet, az átlagosnál éppen csak egy picit jobb stílusban megírva, az átlagosnál éppen csak egy picit rosszabb fordítói munkával. Mindezzel együtt kihagyni vétek. A filmet úgyis megnézed majd. Addig olvass.

Első mondat:
"Megvizsgáltam a kezemben tartott kést."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések