Horthy Miklósné: Napló 1944-45


Nehéz manapság a Horthy család bármely tagjáról írni. A szimpatikusnak, szimpatizálónak tűnő értelmezések leírója azonnal a fejére vonja ódiumát az olyan jelzőknek, mint "jobboldali" vagy még rosszabb esetben "náci", valamint, és természetesen pedig a jelen rezsim talpnyalója. Az antipatikus vélemények megfogalmazói pedig nyilvánvalóan baloldaliak, esetleg "komcsik" vagy (horribile dictu!), liberálisok lennének. Nem is tudom, mely szavakba sűrűsödött ezek közül több gyűlölet, ebben a módszeresen és kellő alapossággal, lelkileg és erkölcsileg a sárba tiport, egymásnak uszított emberekkel teli országban. A cél szentesíti az eszközt, pláne, ha az a cél ilyen édes ... De nem erről akarok írni, hanem előre akarom bocsátani, anélkül, hogy exkuzálnám magam (miközben óhatatlanul is azt teszem): szerezzük vissza a gondolati szabadságunkat! Lehessen végre, újra, árnyaltan látni mindent, mert csak úgy lehet. Sőt. Úgy kell. 

A kedvencem a napló műfaja. Van benne valami az értelmiségi bulvárból, kevésbé kínos ugyanis egy szép kötésben megjelent naplót élvezettel forgatni, asztalon felejteni, mint bármelyik színes-szagos-ostoba pletykalapot. A bennfentesség illúziójával ajándékozza meg az olvasót, olybá tűnik, mintha első kézből jutnánk információhoz, s természetesen csak mi, más olvasók nem.

Ez a napló nem hosszú, mindössze egy évet ölel fel: 1944-45 eseményeiről szól. Talán azonban hiba eseményeket említenem. Horthy Miklósné akkor kezdett bele az írásba, amikor már német fogságban voltak, távol a hazájuktól, és még távolabb a főméltóságú asszony által megszokott korábbi élettől. Nem volt többé övék a Vár, sőt, senkié sem volt, hovatovább porig égett. Nem volt többé esélyük megtudni a világ dolgait, vagy a legfontosabbat: egyetlen fiúk hollétét. 

A négy gyermekes anyának három gyerekét el kellett temetnie, hogy a háború végnapjaiban teljes bizonytalanságban tartsák, egyetlen életben maradt fia, Miklós hogylétével és hollétével kapcsolatosan. A teljesen talajt vesztett asszonynak végig kellet élnie a fogság tétlen és eseménytelen mindennapjait, a szüntelen aggódást távol lévő fia, és persze rokonsága, barátai iránt, meg kell élnie, hogy mindent elvett tőle a történelem, mégpedig az után, hogy mindent megadott neki. Egyetlen vigasza menye, Ilona ("Ily"), és unokája, a kis István voltak. A naplóírásba menekült, hogy a teljesen felfordult világ kellős közepén, a légiriadók árnyékában, egy percre sem feledve még fogságban is kivételezett helyzetüket, ne írjon le semmit a külső történésekből. Kívül áll ez a napló a történelmen, az időn, és másról sem szól, mint egy idős asszony szüntelen aggodalmairól, a napirendről, az időjárásról, az étkezésről és az egészségükről. Talán félt is őszintén leírni mindent, amit hallottak, megtudtak, megbeszéltek,  mert nem tudhatta, hogy mit fordítanak ellenük. Még így, naplóírás közben is végtelenül fegyelmezett maradt, így is védve a szeretteit. Sőt, egyes utalásai ebbéli tudatosságát egészen bizonyossá teszik. 

Legfőképpen a férjét, akit szintén elszakítottak tőle. Kihallgatásra szállították, hogy csak hónapokkal később lehessenek együtt újra. Egészen lenyűgöző ennek az asszonynak a férje iránti szeretete, ragaszkodása, sorsa felett érzett aggodalma. Mintha a teljes őrület közepén, ennyi fájdalom után a férje személye tartotta volna vissza teljes összeomlástól. Kiváló korkép ez egyben a korabeli asszonyok gondolkodásmódjáról, férfiak alá rendelt életéről, visszahúzódásáról.

A  háború végéhez közeledve, német fogság után, francia, majd egyre lazuló amerikai őrizet alatt már megenged magának szűkszavú kitekintést a világra. Gyászolja Rooseveltet ("a magyarok és Miklós nagy barátja"), és Mussolinit (hazájáért eltökélten dolgozó, de rossz példát követő embernek tartja), a szövetségeseket nem, ám a németeket sokkal inkább ellenségnek látja. 

Értékes kordokumentum, érdekes pillanatkép egy máig is vitatott család életéből. 

"Nagyon csúnya ez a világ, és a  Jövő kilátásai sem jobbak München borzasztóan néz ki (...) ép házat nem láttam (...). Ez a látvány szemléltetően tárta az ember elé az egész világ helyzetét, mert így fekszik romokban minden. Az egyéni biztonság, a családi élet, az erkölcsök. Minden, ami szép az életben, minden,  amiért szép és érdemes élni. El sem tudom képzelni, hogy lehet ebből feltámadás."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések