Kolozsi László: A bejrúti járat



Amikor kijött Kolozsi László előző könyve, az 'A farkas gyomrában', már akkor tudtam, mondtam, írtam, hogy ez a pasi tud valamit. Végre valaki, aki mer aktuális témákat boncolgatni (akkor a gyalázatos cigány-gyilkosságokat), aki az olvasó arcába vágja  a mai magyar valóságot. Azt a valóságot, amit még mindig tabuként kezel az irodalom. Az elmúlt évszázad, Horthytól Rákosin át, minimum Kádárig, megtanította  a magyarokat arra, hogy a jelennel csak a ius murmurandi keretein belül foglalkozzanak, s ha lehet, akkor sem túl mélyen, de semmiképpen nem csoportosan. A megszálló hadseregek már régóta nincsenek az országban, mégis gyáva távolságtartással kezeljük a folyó ügyeket, így szólhatott nagyot Kolozsi témaválasztása. Az pedig különösen ritka dolog, ha egy szerző, mindemellett, még a történet szövéséhez is ért.

A (számomra) második könyve nemkülönben a jelenünkről szól. Az éjszaka felavatott emlékmű korában járunk, egy nagyon is magyar történetben. Magyar gondolati panelek, magyar családi viszonyok jelennek meg a lapokon, a Don-kanyart megjárt nagyapától kezdve a sikeres ügyvéd unokáig, a családban lappangó szégyenletes titkokig. Ez az, amitől a kis magyar valóság annyira tapinthatóvá válik a lapokon: szinte nincs olyan család még ma sem, ahol ne lenne egy csontváz a szekrényben. Mindannyian vagy áldozatai, vagy elkövetői vagyunk valaminek: ebben az országban generációk óta nem lehet "csak úgy" élni. Nekünk titok kell, nekünk elfojtás kell, imádjuk az efölötti összekacsintást, rajongunk a megőrzött titkokért, kicsiben és nagyban is. Sok családban akkor is ragaszkodnak a titkaikhoz, ha azokat nem is kellene őrizni, hiszen senkit nem érdekelnek. Nekünk Mohács kell, de ha nincs, akkor csinálunk magunkat egy kis, sárgább, savanyúbb privát Mohácsot. Néplélek, ajjaj ...

Ezen az alapon áll az 'A bejrúti járat' is. Az elhallgatás talaján fonódnak össze a szálak, kis magyar valóságtól nagy nemzetközi nyomozásig, elhallgatott, fontos titkoktól migrációig, és a felismerésig, hogy a titok még akkor is befolyásolja a következő generációk életét, ha az nem is tűnik lehetségesnek. Váncsa István mondta egy helyütt (más témában, éppen a titkolt ügynökakták kapcsán), hogy a leghasznosabb az lenne, ha feloldanák a titkosításokat, és az egész nagy, bűzös halmazt kiborítanák a haza lábai elé. A nép szépen körbeállná a hegynyi kupacot, sopánkodna és csodálkozna három napig, majd menne mindenki a maga dolgára. Többé nem lennénk zsarolók és zsarolhatók, nem lennének mérgező titkok, és ebből fakadó rossz döntések, el lehetne hordani a szemetet és tiszta alapokra lehetne építeni végre egy tisztességesen működő országot, szabad emberekkel, saját döntéseken, és tudáson alapuló sorsokkal. De addig ... addig nem tudhatjuk, hogy a nagyapáink titkolt cselekedetei mennyiben hatják át az életünket, hogyan determinálják a sorsunkat.

Kiváló alapvetés, remek témaválasztás, aktuális történet, mély rétegekkel, nem kevés izgalommal. Kolozsi László egy jó íráskészséggel megáldott ember, aki azonban itt-ott még mindig alapos (a jelenleginél jóval alaposabb) szerkesztői munkára szorul. Néhol elnagyolt, vagy nem elég átgondolt, amit ír, így jelenhet meg a két világháború közötti szövegben az "általános iskola" kifejezés, vagy az, hogy zoknit hordanak a napszámosnők, harisnya helyett, hat nap helyett hat hét, és hasonló pontatlanságok, esetleg nem a egységes stílusú, túlzottan archaizálónak induló szöveg a nagypapa vonalán, ezt a stílust később nem is sikerült tartani. Nem is nagy baj, a boldog békeidőkhöz inkább illett az az indítás hangvétele, mint 1943-hoz. Booklány összevonja a szemöldökét. 

Ami viszont jó, az az izgalom-faktor. Nemcsak tartja a krimihagyományokat, de már-már thrillerbe hajlóan meg is haladja azokat. Ha a fentebb vázolt pontatlanságokon átlépünk, egy igazán izgalmas könyvet kapunk, amit gyorsan el lehet (és kell is) olvasni, mert nem tudni, mire megy ki a játék. Nemcsak kikapcsol, szórakoztat és a fokozódó feszültséggel szakadatlan izgalomban tart, de némi gondolatot is ébreszt az olvasóban. Élek a gyanúperrel, hogy a szerző a tollában hordhatja  még egy film lehetőségét, ez a potenciál már ebben a történetben is benne van. Lehetséges, hogy a forgatókönyvírás az ő igazi útja. 

Lassan indul a szezon, írjátok fel a listára: napszemüveg, hideg fröccs és az 'A bejrúti járat'. Jó lesz, bár a fentiekre gondot fordítva lehetne jobb is. 

Első mondat:
"Apámról kevés emlékem van: ötéves voltam, amikor lelőtték miatta a bejrúti gépet, ötven utassal a fedélzetén."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések