Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve


Vannak a világban keserédes mesék. Olyan történetek, amiken úgy mosolyogsz, hogy közben könnybe lábad a szemed, úgy csavarja meg a szíved a szomorúság, hogy közben önkéntelenül elmosolyodsz. Történetek, amiket olvasva fázol és meleged is van, egyszerre. Mesék, amikről nem tudod eldönteni, hogy felnőtteknek szólnak, gyerekekről, vagy gyerekeknek, felnőttekről. 

Ilyen, néha abszurd, olykor szürreális történet az 'Az elveszett és meglett dolgok könyve', ami legfőképpen a kiszolgáltatottságról beszél. Azokról az állapotokról, amikor kicsit gyöngék, kiszolgáltatottak, elhagyatottak vagyunk: a védendő élethelyzetekről. Az öregségről-öregedésről, a gyermekkorról, a mindannyiunkat a szívünknek kiszolgáltató gyászról. Arról, hogy mit tehet egy kislány, ha egyedül marad? Mit tehet Csak Millie, ha a mamája otthagyja őt egy áruházban, az Irdatlan Bugyik között. Milyen kétségbeesetten igyekszik megvárni, később megtalálni a mamáját, és mit él át közben, amikor teljesen kicsúszik a lába alól a talaj. Mennyire tud elveszett lenni egy gyerek? Hogyan dolgozza fel a gyászt, és azt, amikor ráébred: a felnőttek hazugok, sőt, akármit is mondanak, mind el fogják őt hagyni egyszer.

Aztán mesél ez a történet Agatha Pantháról, a végtelenül magányos özvegyasszonyról, akinek mizantrópiája emberundorrá fajul, miközben ép eszét monotóniával, és a ráncairól vezetett, igen gondos kimutatással próbálja megőrizni. Mit tehet egy öregedő asszony, aki már ahhoz sem elég fiatal, hogy harcoljon a gravitáció ellen? Erejéből már csak az elmúlás fokozatainak nyilvántartására futja, semmi egyébre.

És persze, ott van még Karl, a gépíró is. Az otthonba berakott, majd onnan megszökött öregember, akinek egyetlen barátja Próbi, a féllábú próbababa. Valaha ő sem volt öreg, és ő sem volt egyedül. 

Mi vár ezekre az emberekre még az életben? Mi lesz a kislánnyal, akinek már huszonhét Halott Dolog van feljegyezve a Halott Dolgok Könyvébe, köztük a papája is? Hogy lesz ebből gyermekkor? Vár-e még valami a két öregre, vagy be kell érniük az elmúlás napjainak számolgatásával? Szerethetnek még ők? Szeretheti őket valaki, vagy akár ők szerethetik önmagukat? Hogyan dolgozzuk fel a gyászt? És az öregséget? Az öregek biztos, hogy csak öregek, és soha nem is voltak mások? Elfedheti-e az életkor a jellemet? Elfeledtetheti-e a személyiséget, önmagunkkal és a világgal is? Mindezekre a kérdésekre keresi a választ Brooke Davis, az elsőkönyves szerző.  Azt, hogy megtalálja-e, és hogy léteznek-e egyáltalán ezekre a kérdésekre válaszok, azt döntsd el te, Olvasó.

Booklány különvéleménye: az eredeti cím jobb volt. 

Első mondat:
"A Legelső Halott Dolog Millie kutyája, Rambo volt."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések