Fábián Janka: Búzavirág



Igen, Fábián Jankát is olvasok, még mindig. Hogy miért? Azért, mert ahogy azt már leírtam többször is, az ő könyvei olyan űrt pótoltak a magyar irodalmi palettán, amely már régóta betöltetlen volt. A klasszikus, habos-bájos-kedves lányregényekre nagy volt az igény akkor is, amikor ilyesféléket nem jelentettek meg, mert polgári csökevénynek tartották, a bennük oly gyakran ecsetelt értékekkel együtt, úgymint finomság, elegancia, tudás, méltóság, stb. A korszak elmúltával pedig nem jutott eszébe valahogy senkinek a műfajban jeleskedni, egészen addig, amíg meg nem jelentek a Fábián-kötetek. 

A könyvek, amiket olyan könnyű megkedvelni, mert nem akarnak világot megváltani, egyszerűen csak kedvesek a léleknek. Nyújtanak némi békebeli romantikát, a néha kissé egydimenziós szereplőkkel, ami persze, műfaji sajátosság. Ezúton jegyezném meg ismét, hogy erősen proponálnám Jankának a műfajból való újabb, apró kikacsintást, amit az Adél és Alizban már megtett egyszer. Az abban megjelenő, nem teljesen egysíkú, nem kedves-bájos, és a tetteit nem megbánó karaktert, bár megosztotta az olvasóit, igazi üde színfolt volt. Időnként ismét előrukkolhatna ilyesmivel.

Kanyarodjunk azonban vissza a Búzavirághoz, ami az Ághfay-kúriába vezeti el ismét az olvasót, a boldog békeidőkbe, majd az első világháború jelentős csatatereire, végül a két világháború közötti Hollywoodba, ami akkoriban telis-tele volt magyarokkal. Ez a könyv az eddigi legkidolgozottabb, legnagyobb lélegzetű munkája  a szerzőnek, aki láthatóan is szintet lépett, a fehér lapokkal, a könyvjelzővel és a kemény borítóval. Igyekezett felnőni a feladathoz, és sikerült is neki. Való igaz, hogy Booklánynak sokkal jobban tetszettek a korábbi könyvek borítóképei, mert ez a mostani eléggé jellegtelenre sikeredett, de nem lehet mindenkinek megfelelni, mint tudjuk. 

A történet kellően nagyívű és kalandos ahhoz, hogy az olvasó többnek érezze a könyvet egy átlagos kis habcsóknál, hogy véletlenül se vonja magára a giccs ódiumát. Jobban kigondolt a cselekmény, mint eddig valaha. Egészen jópofa csattanóval a végén. Ahogy hallottam, a főhőst sokan valóságosnak hiszik, annál is inkább, hogy mutat némi egyezést a valósággal a történet, de csak igen picit. Filmcímet, amit valóban leforgattak, de másokkal, színészeket és filmes potentátokat látunk megelevenedni a lapokon, akik valóban léteztek. 

A szerző egy dolgot nem tud levetkőzni, mint afféle jó tanárnő: mindig, mindent, részletesen el akar mesélni, amit az adott helyzetről, karakterről megtudott, még akkor is, ha az egy dialógban igen furcsán veszi ki magát. Így születnek az életszerűtlen párbeszédek itt-ott, nyakatekert, fölösleges, adat- vagy tényhalmozó mondatokkal. Kérdés azonban, hogy jogos-e életszerűséget számon kérni egyáltalán ezen a műfajon? Mindenesetre ezen még csiszolnék.

Booklány összességében szerette a Búzavirágot. 

Első mondat:
"Kakaóillat."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések