Réz Pál: Bokáig pezsgőben



Nem szabad a bálványokhoz nyúlni, mert a kezeden marad az aranyozás, ezt régóta tudjuk, mi, akik írunk, akik művészek között élünk. Sokkal jobb megőrizni egy kis távolságtartást, egy kis pátoszt a művészemberek körül, mert ha kiderül, hogy X operaénekes egy műveletlen tuskó, Y színésznek testszaga van, és Z író privátim a legunalmasabb figura, akivel valaha találkoztunk, akkor oda a műélvezet. Többé nem tudunk olyan élvezettel elmerülni az előadásban vagy az olvasásban, többé nem tudjuk majd a személyes tapasztalatokat leválasztani a műélvezetről. Ahhoz pedig kevesen vagyunk eléggé nemes lelkek, hogy őszintén tudjuk csodálni W gyerekverő művészt a (teszem azt) zenei tehetségéért. 

Ám van az a szint, amikor félre kell tenni az efféle skrupulusokat, egy magasabb cél érdekében. Ilyen a Réz Pál és Parti Nagy Lajos nevével fémjelzett Bokáig pezsgőben című hangos memoárkötet is. Egy sokat megélt ember, nagy idők és nagy szerzők tanúja, valamint egy kiváló kérdező könyve ez, ahol a kérdező is sokkal inkább beszélgetőpartner, egyenrangú társ, semmint egyszerű riporterféleség. 

Ez a könyv egyszerre sajtótörténeti és irodalomtörténeti jelentőségű. Évtizedeken ível át, miközben mesél a magyar irodalom huszadik századi történelméről, alakjairól, s mindannak a második feléről. Nem csupán anekdotacsokor ez, bár annak sem lenne utolsó. Sokkal több annál. Bemutatja  a múlt század második felének kiadói viszonyait, írók, költők, újságírók boldogulásán, döntésein, sorsán keresztül. Nem dogmatikus, nem is tudna az lenni. Szubjektív beszámoló ezekről az évtizedekről, Réz Pál szemüvegén át szűrve. Nem csupán nagy idők tanúja, hanem a nagy idők alakítója is volt ő.

Az újraindított Tények és Tanúk sorozathoz keresve sem találhatott volna jobb indítókötetet a Magvető Kiadó. Mindamellett, hogy remekül kiegészíti a korszak történelméről, irodalmáról és újságírásáról már meglévő ismereteinket, egészen jó szórakoztató könyv is egyben. Remek stílusban ül és mesél. Biztosan furcsállod majd, olvasó, ha azt mondom, hogy
letehetetlen könyv ez, pedig így van. Egyszerre komoly és szórakoztató, tényszerű és szubjektív, komor és esendő, melankolikus és csattanós, emberi vonásokat társít az irodalmi tablóképek, meg a nagyívű, jelentőségteljes kijelentések mellé. Esendő emberként mutatja be azokat az esendő embereket, akik történetesen nem átallottak írni ezt-azt életük során. 

Ez egy Fontos Könyv. Olvassák, olvassátok, minél többen! A címhez pedig gratulálnom kell annak, akit illet. Nem csupán az elmúlt év egyik legjobb húzása volt ezt választani, de a könyv elolvasása után egyszerre ezer színnel, érzéssel és élettel telik meg ez a két szó. Zseniális. 

Első mondat:
"1992. november 13-án, pénteken Réz Pál lakásában ülünk a Jászai Mari téren, Budapesten."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések