Csiffáry Gabriella: Szétrajzás



A híres magyar emigránsok kézikönyve egy igazán szép kötet. Szép küllemében, a beszédes és finom, Csöllei Balázs által tervezett borító, és  az elegáns tördelés miatt. Nemkülönben szép tartalmában, mert olyan emberek életútját köti csokorba, akik maradandót alkottak a saját területükön.

Tudósok, színészek, filmesek portréit kötötte össze, egy csokorba Csiffáry Gabriella,  nem kis kutatómunkával. Írhatnám, hogy arcképcsarnoka ez azoknak, akikre büszkék vagyunk, de ez nem lenne igaz. Minden farizeusságot nélkülözve ez a kötet csokorba fogja mindazokat, akiknek javarészt el kellett menniük ahhoz, hogy maradandót alkossanak, vagy kiteljesíthessék a munkásságukat. Azokról az emberekről mesél, akik a saját bőrükön tapasztalhatták meg az évszázados magyar átkot: el kell menned innen, hogy nagy lehess. Vagy halj meg és nagy leszel, mondja Hobo. Igaza van, ez a másik út, de ez sem mindig kecsegtet sikerrel ... 

Az igazán nagyoknak (minimális kivétellel) el kellett távolodniuk, nem is annyira az országtól, mint inkább a magyarok tömegeitől. A hátuk mögött kellet hagyniuk mindazt, ami kerékkötő volt (és van) ebben az országban: gondolati, intézményi vagy emberi szinten. Ki kell mondanunk: ha a körülöttük lévő magyarok létszáma elért volna egy bizonyos, kritikus tömeget, nem lehettek volna sikeresek. Túl provinciális, túl röghöz kötött, túl nehézkes, túl negatív, túlzottan ártó volt számukra ez az ország, hiszen sokan nem kalandvágyból indultak neki, ám kalandvágyból szinte egyikük sem tért vissza. Nem véletlenül. 

Olyanok ezek az életrajzok, mint megannyi világító bélyeg a történelmünk testén, és nem lehetünk arra büszkék, hogy sok esetben nem hagytuk őket itt naggyá lenni. Senki sem lehet próféta a saját hazájában, de hogy sikeres se lehessen ilyen sok, kiváló tehetség, az fundamentális problémákról mesél. Ahelyett, hogy belemerevednénk az ellenkezésbe, a nemekbe, az csakazértsemekebe meg a lustaságba, hogy mindezek ellen küzdjünk, talán el kellene gondolkodnunk. Sajnálom (nem), turbómagyarok, de így van. Gondolkodnunk kellene mindazon, hogy mi az, ami miatt nem itt találta (találja?)  meg számítását ez a sok, kiváló elme, tehetséges ember. Tanulnunk kellene azoktól az országoktól, ahová ők áramlanak, hogy aztán azt a nemzetet tegyék naggyá, holott ezt is tehetnék. Jó ez nekünk? Biztos, hogy nem. Tudunk rajta változtatni? Félek, hogy már nem.

Ezt a nagyon elgondolkodtató arcképcsarnokot, mely szinte enciklopédikus igényű és szerkesztettségű, minden gondolkodó embernek ajánlom. Nem csak azért, hogy beleshessen a Nobel-díjas tudósok vagy a színészek iskolai bizonyítványaiba, bár az is tagadhatatlanul érdekes szórakozás. Leginkább az önéletrajzi részletek, a visszaemlékezések miatt élvezetes olvasmány a könyv, persze, mint ebben a kötetben is látszik, Ignotust ebben a műfajban kevesen tudják felülmúlni. 

Booklány szerette. Nehéz szívvel, keserédes mosollyal, viszont nagyon. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések