Sallay Fanni: Álom sütikivitelben



Az év végéhez (és főképp a karácsonyi szezonhoz közeledvén) a kiadók rendre gasztro-könyvekkel erősítenek. Szinte mindenki ad vagy kap szakácskönyvet az évnek ebben a szakában, hogy aztán ezek nagyobb része januárban az antikváriumok polcain kössön ki, nem kis örömet szerezve ezzel a másodkézből vásárlóknak. Van azonban egy könyv, ami valószínűleg hiánycikk lesz hamarosan, amit nem fognak tudni antikváriumban beszerezni a vágyakozók.

Sallay Cakeshop Fanni könyve olyan nemes ötvözete a szépségnek, az elhivatottságnak, a profizmusnak és az önazonosságnak, ami szinte azonnal csodálatot ébreszt. Nagyon félő volt, hogy valahol elcsúsznak az arányok ebben a púderrózsaszín, pasztell csodában, ami az 1 év Sallay Fannival alcímet viseli. Ha csak egy picit több lett volna a szövegben a jelző, ha csak egy árnyalattal lett volna rózsaszínesebb a borító,  ha csak egy csöppet is kibillent volna  a mérleg nyelve bármilyen irányba, összeomlott volna az egész. Giccs lett volna, tartalom nélküli forma, üres, ragacsos máz, sok-sok cukorral, émelygősen. Így viszont lett egy tündérbűbáj könyv, ami nem csak a küllemével varázsolja el az olvasót. 

Ugyanis komoly tartalmat rejt a púderszín borító: egyfelől nagyon is használhatóan leírt recepteket, kedves képekkel körítve, másfelől pedig az embert, aki nélkül ez az egész nem lenne ugyanolyan. A kötetet forgatva sokkal jobban elmerülhet az ember Fanni lelkében, szemléletmódjában, csupa szív - csupa munka - csupa lélek világában, mintsem azt  az első pillanatban gondolná, a kísérő szövegek rövidségét látva. Meg kell vallani: van ebben a világban valami megkapó. Amikor egy komoly üzletasszony (hiszen a közgazdászból lett csodacukrász élete nem csak játék és mese) vall élete apró, játékos momentumairól, arról, hogy lehet (és kell is) néha királylánynak lenni egy picit kedd délelőttönként, vagy hogy miről is szól az ő értelmezésében az advent, nem tudjuk nem szívünkbe zárni ezt a kötetet. Jó, hogy vagyunk még Kedd Reggeli Királylányok a nagyvárosban! Jó látni, hogyan alkot nagyon is komplex egységet a szerző életének számos szelete: a szenvedélye, a családja, az anyasága, a nőisége, és a kislányos lelkülete. Kéretik nem elfelejteni: egy gyermek egyszerre megalkuvást nem ismerő és nyitott a világra, a felfedezni valókra.

Öröm látni, ha a komoly munka meghozza a gyümölcsét, ha valaki értéket hoz létre, sokat és elhivatottan dolgozik azért, hogy megalkossa, és a maga képére formálja a cukrászat amerikai-francia nyelvét itt, Magyarországon. Úttörő volt ebben is, ahogy talán úttörő lehet a szenvedéllyel és önazonosan élt életével is. Azzal, hogy nem kell a dolgokba belecsontosodni. Nem kell belemerevedni az ezer éves, hamis-profi gesztusokba, a rossz textúrákba, a kellemetlen alapanyagokba, a félminőségbe, a vendég hülyének nézésébe, az unalomba, az elavultba, a laposba, a semmilyenbe. Meg lehet (és meg is kell) maradni hajlékonynak, játékosnak, szeretetteljesnek, lelkesnek, kreatívnak, szívósnak és újítónak. 

Ezt a hozzáállást tükrözi minden egyes recept a könyvben, melyekkel egy csipet kétséged ne legyen: sikert fogsz aratani, Olvasó! Itt nincsenek rossz mértékegységek, értelmetlen leírások, ez az első pillanatban látszik. De ami még ennél is fontosabb: végre egy szakács(cukrász)könyv, ami nem brit/amerikai tükörfordításból, a netről összeválogatott amatörizmus, nem kíván meglovagolni valamilyen divathullámot, nem csupán a pénzkereset a célja, ebben a tévés szakácsokkal/cukrászokkal és középgyenge gasztrobloggerekkel terhelt világban. Egyszerűen ízléses és profi, csillogó szemmel kísérve. 

Persze, nem lehet minden tökéletes: szőrszálhasogatási céllal közlöm, hogy az egyik képnek a világon semmi értelme nincs, s nem is értem mit keres a könyvben az a két oldalas, medencés fotó középtájon. Csak a Jóisten lehet hibátlan, ezért is ejtenek a perzsaszőnyeget szövő asszonyok is apró hibát minden szőnyeg szövésekor, hogy ne essenek az önhittség bűnébe, nehogy azt képzeljék, ők is képesek tökéleteset alkotni. Booklány sem képes. Ez a recenzió akkor lenne teljes, ha azzal zárhatnám, hogy elsétáltam a Cake Shopba, és ott sütizve írom ezeket a sorokat, de sajnos nem tettem. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért nem tettem? Fanni, te tudod?

Megjegyzések

  1. :) Mert ennek a történetnek úgy kell záródnia, hogy írok Neked. És megkérlek, hogy gyere el a Gardenbe, hogy megismerhesselek. Hogy ihassunk egy habos kakaót, hogy - bár ismeretlen vagy számomra - megölelhesselek és elmondhassam, hogy köszönöm, hogy megértetted a könyvet. Egészen eddig féltem, mert belepakoltam 208 oldalba az egész lényem, és csupaszon vártam, vajon ebben az agyon marketingelt világban ez mennyit ér. Szeretni fogjátok-e, mert ez nekem olyan, mintha engem szeretnétek - talán másnak szinte érthetetlen módon - azonosítottam magam a könyvvel, és úgy izgultam a fogadtatása miatt, mint eddig semmivel kapcsolatban. És most, ezt olvasva az én értékrendem szerint ezzel az írással elérte a legtöbbet: eljutott ahova eljutni szeretne, saját okán és jogán. Köszönöm szépen :)!!!
    A medencés kép: eredetileg minden évszak elé szerettem volna egy dupla oldalt, de mivel a 208 oldal kötött volt, borult a rend és csak egy került bele :)
    Sok szeretettel: Sallay Fanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fanni, szerintem is így kell záródnia, vagy inkább folytatódnia ennek a történetnek :) Ki nem hagynám a meghívást semmi pénzért, hát persze, hogy kimegyek a Gardenbe! Hamarosan megihatjuk azt a habos kakaót :)
      Tökéletesen értem a félelmeidet a könyvel kapcsolatban, így vagyunk ezzel mind, akik írunk, rettegünk az emberektől, akik talán nem is sejtik, mennyire védtelenné válunk így.
      A recenziómat pedig ne köszönd: ami jó, az jó :)
      Viszlát hamarosan, a Gardenben!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések