London Katalin: Idő



Ritkán írok albumokról, de mindig okkal teszek kivételt. London Katalin könyvével egyfelől azért, mert megérdemel egy misét, másfelől azért, mert közeleg a karácsony, feleim. Itt az első válaszom a kínzó ajándék kérdésre: az album!

A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett, nagyszabású bemutatón  tárták a nagyközönség elé a kötetet, ami -bár telt házas rendezvény volt-, kisebb érdeklődést kapott, mint elvártam volna. Hiányoltam egyes csatornák, egyes lapok képviselőit, akiknek ott lett volna a helyük. Bár többen azért nem jelentek meg, mert "ez nem politika", meggyőződésem szerint sokkal fontosabb annál. Még akkor is, ha ezek a távolmaradások sokat mondanak a közállapotokról, és arról, hogy mi a fontos, mi a hírérték a jelen társadalmunkban. Az egyik legnagyobb értelmiségi klisé, hogy az értékválság korában élünk, ám, mint minden közhelynek, ennek is jelentős valóságtartalma van. Ha nem hisszük el, ha nem mutatjuk meg, ha mi, akiknek felelősségünk van ebben, nem közvetítjük mindazt, ami valódi tartalommal bír, ami érték, amire vigyáznunk kell, mire büszkék lehetünk, akkor mégis, mire építjük fel az országot? A valóságsókra, a katasztrófavideókra és a közvagyon aktuális kifosztóira? Ha semmit nem látnak maguk körül (és a médiában sem), az emberek mit fognak követni? Mihez akarnak majd felnőni, mi lesz a fontos az életben? Rohanunk a vészkorszak felé, melyben a jövőnk zálogai "pornósok" és "celebek" akarnak lenni, ahogy az egy felmérésben olvasható, mely az általános iskolások között készült. Hogy is mondta Hofi Géza

"A jövő záloga, mi?! Dögöljek meg, ha kiváltom!"

Ezért mégis, ezerszer is azt mondom, hogy forgassátok ezt az albumot, ajándékozzátok szeretettel, és nézegessétek az elkészült portrékat! Válogatás ez, olyan emberek arcképeivel, akik nem a szépségük miatt érdekesek. Mindannyian szépkorúak, és olyan pályát jártak be, amire ők is, és mi is büszkék lehetünk. Művészek, írók, tudósok: a saját területik doyenjei (aszt hiszem). Hetven-, nyolcvan-, kilencven éven vannak ugyan túl, de mindannyian a jelenben léteznek, és nem a múltba révednek, kivéve természetesen, akik a portré elkészítése óta eltávoztak.  Erősek, kreatívak, emberi tartásuk, szakmai tudásuk, bölcsességük teljében beszélnek a máról, amihez csak aláfestés a múlt, az végig a háttérben marad. Komplex emberi sorsok, személyiségek, életutak, humor és melankólia, meg annyi minden más jelenik meg egy-egy pillanatképben. Ők azok, akik büszkék lehetnek magukra, s akiktől mi rengeteget tanulhatunk. 

London Katalin néhol a modellek lelkének legmélyére hatolt. Psota Irén, Schubert Éva, Tabányi Mihály, Juhász Ferenc, Jelnits István portréi önmagukban felérnek egy kisregénnyel. Az én kedvencem azonban Bálint György fotója, és ezzel összefüggésben mindig ez a könyvbemutató lesz az, ahol végre elcsíphettem, egy rövid beszélgetés erejéig ezt az általam igen nagyra tartott, intelligens idős urat. Az a néhány perces beszélgetésünk is más megvilágításba helyezte az élet dolgait, és erőt adott, csakúgy, mint a könyvbemutatón tartott beszéde, az időről, a sokszínűségről és a toleranciáról. Mondhatnám úgy is, hogy a biodiverzitás fontosságáról.

Apropó, beszéd! Szólt még aznap este Heller Ágnes és Ungváry Tamás is: mindketten az időről beszéltek. Ezért sajnálom nagyon, hogy a kötetből kimaradtak a szerkesztés folyamán, a szereplők gondolatai, az időről. Ha felel olyan jók voltak, mint a felszólalók mondatai, máris kár értük. Érdekes lett volna olvasni ezen kiválóságoknak a gondolatait is mindarról, amit a tekintetük tükröz.

Az albumot egyébként Závada Pál előszava teszi többé egyszerű arcképcsarnoknál. "A lényeg remek beszabott megragadásáról" ír, azaz mindenről, ami igazán fontos. Így lett ez egy Fontos Könyv, hát szeressétek!

Első mondat:
"Tisztelt közönség, e kötet bevezető sorainak írójaként először is hadd legyek egy kissé megilletődött."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések