Jandy Nelson: Neked adom a napot


Egyszer talán rá fogok jönni, hogy mi zavart igazán ebben a történetben. Van az úgy, hogy az ember lánya közepesnél komolyabb reményekkel néz egy könyv olvasása elé, hiszen a téma jó, a szerző íráskészsége is jobb az átlagosnál, a cselekmény alaposan ki van dolgozva: minden adott tehát ahhoz, hogy jó olvasmányélmény legyen belőle.

Bizonyos pontokon meglepően tiszta és világos meglátásokkal tarkított regényt olvasni nem mindennapos élmény, így e tekintetben ez a regény sem az. Alapvetése, hogy egy ikerpár, akik annyira egymásra vannak hangolódva, hogy még kő, papír, ollót sem tudnak játszani anélkül, hogy ne azonos eredményük legyen, miként szakad el egymástól. Mi kell ahhoz, hogy egy idillinek látszó család teljesen felbomoljon egy tragédia kapcsán, hogy az egyes családtagok soha nem tapasztalt távolságra sodródjanak egymástól, és egyáltalán: egy füstölgő romhalmaz maradjon az amerikai álom helyén? Benne van minden, ami a jó történethez kell: az átlagosnál műveltebb, okosabb, értelmiségi család, művészetek, szerelmek, coming out, féltékenység, bully, megcsalás, gyakorlatilag az érzelmi skála teljes spektruma. Tetézve mindez nagyon is komoly felnőtté válási problémákkal, útkereséssel, identitásválsággal, miegyébbel. 

Valami mégis hiányzott. Az írónőnek nem sikerült közel hoznia az olvasóhoz a szereplőket, dacára a nagyon érzékletesen taglalt, mély és igencsak huszonegyedik századi problémáknak; egyszerűen nem éltek a szereplők. Egy távoli, fura katyvasz volt ez a több szemszögből bemutatott, fordított időrendben haladó történet, amiben, bevallom, egyáltalán nem érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel. Azért olvastam végig, mert nem hagyok könyvet félbe, de ha nem lenne ez alapvetés, akkor nem küzdöm át magam azon a bizonyos első harmadon, aminek olvasás alatt végig azon tűnődtem, hogy miért nem hagyom én ezt a csudába?!

Később jobb, okosabb, érdekesebb lett a sztori, de számomra nem sokkal, hiszen az elején már elveszített a regény. Láttam, hallottam, hogy sokan szerették, szeretik. Tegyék csak, nagyon nem lőnek mellé. Azonban valami miatt ez nem volt az én könyvem. Nem szerettem, sőt: semmilyen érzésem nincs az irányába. A közöny a legrosszabb, ami történhet. Megtörtént.

Első mondat:
"Ezzel kezdődik az egész."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések