Szél Dávid: Apapara



Úgy vagyok ezekkel a könyvekkel, mint egy átlag magyar vasárnapi ebéddel: jó, jó persze, de kiugró élményt azért ne várjunk tőle, hiszen valahol az ötödik és a nyolcadik perc között alszom el az unalomtól. Ugyanis az ilyen könyvek (és ételek) általában triviálisak, középszerűek,  ötlettelenek és nehézkesen avittasak. Persze, adják a megszokott, langyos, kihívások nélküli ismerős terep unalmas "kényelmét", de nem többet, így sikeres is lehet közepes mértékben, az ezt kedvelők körében.

Innen szép nyerni, mondja a barátom, aki okos. Innen nem lehet nyerni, mondom én, aki ismerem magam. Holott, mint olvasás közben kiderült, ez  a könyv tökéletesen rendben van, sőt. Egyesíti mindazt, amit eredményezhet egy olyan szerencsés konstelláció, melyben a kisgyerekes apa nemcsak pszichológus, de gondolkodó és nyitott ember is egyben. Liberális értelmiségi, mondhatnám, ha nem társulna ehhez az egyszerű lelkekben mindenféle, ráaggatott maszlag, amivel dekódolni nehezebb, de agyműködés és értelmezés nélkül túlélni a világot sokkal könnyebb. 

A szerzőnek tehát az a szerencséje, hogy elméleti tudását ötvözni tudja a mindennapok tapasztalatával, úgy, hogy a rendíthetetlen szakember és az esendő ember egyszerre van jelen a sorok között. Hiába a biztos tudás erről vagy arról, ha valaki egyszerűen csak kisgyermekes apa, akinek a fia akkor sem hajlandó elaludni/cipőt húzni/ebédelni, ha a feje tetejére áll is. Hiába a pszichológia, ha a kétségek között vergődő, kialvatlan, tevékenységét és döntéseit folyamatosan megkérdőjelező szülő kerekedik felül a mindennapokban. Hiába az elmélet, ha pontosan tudjuk, hogy a gyakorlatban a legritkább esetekben képes egy szülő kívülről szemlélni azt a helyzetet, amit belülről képtelen megoldani.

Jót tesz ez a kettősség, ez az eseményeket összegző, a gyermek fejlődési fázisait feldolgozó szándék a könyvnek. Ettől lesz nem csak egy kisfiú növekedésének, hanem egy apa jellemfejlődésének története is egyben. Tele gondolatokkal, önreflexióval, kérdésekkel, nyitottsággal és szeretettel. Ettől lesz liberális, ettől lesz okos, ettől lesz használható. Emiatt nem dogmatikus, nem ostoba, nem szájbarágós, nem kioktatós, nem használhatatlan. 

Szél Dávid -hajlandó vagyok eltekinteni az ostobán jópofácskának szánt címtől- hasznos, olvasmányos, humoros és érzékeny könyvet tett le az asztalra, olyat, amit emelt fővel vállalhat fel, mint pszichológus, s még inkább, mint apa. A kétségeivel, a fájdalmaival, a küzdelmeivel, az esendőségével együtt. Gratulálok!

Első mondat:
"Nem tudom, hogyan kell szülőnek lenni." 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések