Kimberly McCreight: Amelia-egy élet cserepei



Van az úgy, hogy az ember jobbat kap, mint amire számít: az az igazi meglepetés. Valahogy úgy vagyok a "New York Times bestsellerként" beharangozott könyvekkel, mint a tömegdemokráciával: biztos, hogy a nyertes valóban a legjobb ...? (Nem, nem kérek válaszokat, köszönettel.)

Ilyen hátrányból indul nálam minden bestsellerként beharangozott könyv, nem is szólva arról, hogy a futtatott könyvajánlókat -országtól függetlenül- olyasféle újságírók írják, mint én. Így pontosan tudom, hogy ez mennyire szubjektív műfaj. De gustibus non est disputandum ... Nem vitázom én, csak nem feltétlenül passzol az a bizonyos gusztus. 

Kivéve azokat a ritka kegyelmi pillanatokat, amikor kincsre lelek. Olyan kincsre, mint az Amelia. Egy könyvre, ami thrillerként borzongató, történetszövésében izgalmas és meglepetésekkel teli, stílusában kiforrott, az egyre mélyülő jelentésrétegeket pedig a végtelenségig lehet benne feltárni, csak elég mélyre kell hozzá ásni. Elgondolkodtat, hogy utána az olvasás végeztével is az olvasóval maradjon. Hát, ilyen könyv ez.

A történet egyszerűnek látszik: egy felső-középosztálybeli középiskolás lány leugrik a magániskola tetejéről, ahová járt, és meghal. Édesanyja egyedül nevelte, egy szem gyermek volt. Az anya élete egy csapásra összetörik. nem érti, hogy miért ölte meg magát a lánya, nincsenek magyarázatok, nincsenek okok. Kivételesen jó kapcsolat volt ugyanis közöttük, a lány éltanuló, jó sportoló, kedves, szolid jelenség volt, semmi kézenfekvő magyarázat nem mutatkozik. Egészen addig a pillanatig, amíg nem érkezik egy sms: "Amelia nem lett öngyilkos". Innen veszi kezdetét igazán a történet, s kerülnek napvilágra -az izgalomfaktor fenntartásához kellően lassan adagolva- olyan részletek, amik a teljesen felülírnak mindent, amit az asszony valaha is gondolt vagy elképzelt a lánya életéről. 

Felmerülnek a kérdések, hogy ismerjük-e eléggé a gyerekünket? A jó viszony, amiben vagyunk, vajon elég jó-e? Ott tudunk-e lenni, nem  csak elégszer, hanem pont akkor, amikor szükség van ránk? Mennyire mérgező lehet a középiskolások zárt világa? Ideje megismerkednie a bully fogalmával minden szülőnek. Ideje beemelni, hogy nem ismerhetjük eléggé a másik embert. Ideje tudomásul venni, hogy a súlytalannak tűnő kamaszproblémák csak harmincon túl tűnnek múló, felejthető viharnak egy pohár vízben, ám a belülről, tizenéves fejjel ezek a világot jelentik. Mindannyian hittük már el, hogy annyit érünk, amennyire mások taksálnak minket. Nem lehet elégszer elmondani, milyen veszélyeket rejt a virtuális világ, soha nem lehet tudni, hogy ki van az eszköz másik oldalán. ostobaság lenn legyinteni minderre annyival, hogy "ugyan már, ez Amerika!". Biztosan az?

Egyfelől film lesz ebből, akárki meglássa. Másfelől tökéletes nyári olvasmány ez a könyv, azoknak, akik izgalomra vágynak, de a habcsóknál fajsúlyosabban szórakoznának, valamint minden szülőnek. Hidd el nekem, hogy nem ismered eléggé a gyereked életének cserepeit!

Első mondat:
"Hello, banyák!"


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések