Sára Júlia: Grafit Márta és a kaktuszok



Sára Júlia furcsán érdekes, keserédes, vidáman szomorú és szívmelengetően melankolikus új könyve utazás a lélek legmélyebb bugyraiba. Egyszerre szól mindenkiről és senkiről: egyszerre nagyon is egyedi történet, miközben végtelenül általánosan mesél rólunk. Rólunk, mindannyiunkról: az életünkről, ez elhallgatásinkról, a kiüresedett kapcsolatainkról, a mindennapok taposómalmának mindent felemésztő mételyéről. A házasságok elromlásáról, pontosabban arról az állapotról, amikor elfelejtünk vágyakozni az után, ami a miénk. 

Amikor a rutin és az úgynevezett élet kiszipolyoz az emberekből mindent, amitől boldog, érdekes vagy egyedi lehet az a pár év, amíg itt vagyunk a Földön. Az idő hamar elrohan felettünk, hogy aztán ráébredjünk: nem is éltünk igazán. Csak lélektelenül tapostuk a mindennapokat, egyik feladatot a másik után, egyik rutint a következő után. Ebben a feladatokat  verkliként ismétlő, mindennapi szürkeségben észre sem vesszük, hogy elveszítettük a lelkünket, ahogyan a könyv főhőse is. Grafit Márta, a cukrász, aki hosszú ideje házasságban él, akár boldog is lehetne. Az élete akár édes is lehetne, hiszen tele van porcukorral. Ám semmi nincs, ami megédesítse, sem a cukrászdában, sem otthon. Monotónia, unalom, egy férj, akivel maximum többen vannak odahaza, de nem boldogabban, és a hibák egyszerre óriásivá nőnek; kitörés helyett unalom, lángolás helyett langymeleg, lélek nélkül üres porhüvely. 

Grafit Márta egy nap kaktuszokat kap a születésnapjára, majd nem sokkal ez után elveszíti a színeket a világban. Minden szürkévé válik, nincs többé cukorrózsaszín és púderkék, csak a szürke ötvennél is több árnyalata (olcsó képzavar, én kérek elnézést, Olvasó!). Mintha a valóság leképezné mindazt, amit gondol az életéről, mintha csak azt látná ezentúl, amit az érzelmei közvetítenek: az unott, langyos, semmilyen érzelmei. Ahhoz, hogy visszaszerezze a színeket a világában, s magyarázatot leljen furcsa álmaira, vissza kell szereznie a lelkét, ami egyszer csak fogta magát és elkalandozott, valahová a világba, s most nem talál haza. 

Különös utazás ez, ami egyszerre vezet befelé és kifelé: önmagunkba, ugyanakkor a távoli országokba is. Önreflexióra készteti az olvasót, arra, hogy számot vessen az életével, a kapcsolataival, no meg azzal, hogy vajon jól gazdálkodik-e a neki kiszabott idővel. 

Apropó, idő. Ez a második olyan könyv, viszonylag rövid időn belül (Az első Benyák Z.: Az idő bolondjai c. könyve volt) , ami ilyen leplezetlenül tárja fel az írójának az idő múlása felett érzett méltatlankodását, és rettegését is talán. Komoly félelmek kezelésére pedig csodás eszköz a Sára Júlia által is használt szürreál', amivel nem csak ezt, hanem a huszonegyedik század el- és lebutított online és tévés világát is megjeleníti. 

Rövidsége ellenére is fajsúlyos könyv a Grafit Márta és a kaktuszok. Az utóbbi idők legjobb első fejezete tagadhatatlanul az övé. Ereje van a jók megérlelt, dédelgetett, nagyon mélyről jövő mondatoknak, az olvasó szeretné újra- és újra elolvasni, ízlelgetni azokat, s ha így cselekszik, nagyon jól teszi: minden olvasatra újabb jelentések bújnak elő, újabb bugyrok tárulnak fel. A lélek bugyrai.

Első mondat:
"A kaktuszokat maga mellé tette az ablakba, miután leült."



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések