Sarah Cohen-Scali: Max



Régen volt a kezemben ennyire erős szöveg. Az is igaz, hogy régen lepett meg ennyire egy young adult kategóriába sorolandó regény a történetszövésével, a nyilvánvaló értékeivel, azzal, hogy legalább annyira szól felnőtteknek, mint kamaszoknak.

Sarah Cohen-Scali képes volt egy új szemszöget találni ebben az unalomig ismert, csontig lerágott náci-zsidó tematikában, ráadásul olyan ütőset, hogy letehetetlen könyv lett belőle. A főhős, Max a Lebensborn-program keretein belül fogan és születik meg, egy igazi, árja, fajnemesítő otthonban, a Führer dicsőségére. Már magzati korban igazi náci, valódi, elhivatott polgára a Birodalomnak, és büszke arra, hogy erőből fogant. A szerző nem átall olyan erős mondatokat adni a még világra sem jött hőse szájába (gondolatbuborékjába), ami az olvasó gyomráig lenyúl, hogy megragadja őt és el sem eressze, az utolsó lapig és még azon is túl.

"Én vagyok a jövő gyermeke. A gyermek, aki szerelem nélkül fogant. Aki Isten nélkül fogant. Aki törvény nélkül fogant. Aki puszta erőből és haragból fogant. Heil Hitler!"

Ennek az otthonban magára hagyott gyermeknek a sorsát követhetjük végig, az ő sajátos szemszögéből, a Harmadik Birodalom diadalmenetétől, a dicsőség napjain át egészen az összeomlásig. A kisfiú is hasonló átalakuláson megy keresztül, mint a hazája: büszke, hideg, erős gondolatokkal kezdi, hogy aztán beférkőzzön a kétely, a magány, a szomorúság. Meghasonlása egy országé, küzdelme egy kontinensé. Az Adolf Hitler születésnapján a világra jött gyermek, akit maga a Führer keresztel meg, végigéli a fegyverkezés és a háború dicső, majd tragikus napjait. Lesz elittanuló egy Napolában, részt vesz lengyel és ukrán gyermekek elrablásában és árjásításában, megtapasztalja, hogy milyen család nélkül élni, szeretet nélkül élni, úgy, hogy "az én anyám Németország, az én apám pedig a Führer".  

A szerző érzékletesen láttatja, hogy milyen rombolást visz végbe az emberi elmében, ha az emberi természetet sárba tiporva próbál meg az ember élni: a szív kiiktatásával, a család kiiktatásával, az érzelmek elsöprésével, tisztán agyból és vaslogikából, ami kemény, mint a Krupp-acél. A logika pedig olyan jószág, hogy ha egy pici hiba kerül a gépezetbe, elég egy kis buktató, és végzetes következtetésekre juthatunk. A pszichopátiás személyiségek és a szociopaták érvrendszere pedig hiába válik követendő példává, hosszú távon fenntarthatatlan a rendszer.

A rendszer, ami szükségképpen vezetett el az összeomláshoz, tudjuk ezt a történelemkönyvekből. A dicsőséget felváltotta az értetlenség, a tagadás, a düh, majd a szenvedés kora a németek számára is a háború vége felé.

"Azt hiszem, hogy a nemi erőszak a nők háborúja. Most ők harcolnak a fronton."

Erős, túl erős szöveg ez gyerekeknek, mégis azt gondolom, hogy receptre kellene felírni, de legalábbis a kötelező olvasmányok listájára, a gimnázium utolsó évére. Nem minden ponton tökéletes dokumentumregény, mégis többet tudhat meg belőle egy kamasz a második világháború nem hadi eseményeiről, a háttérországban történtekről, és az elvakult-elvakított, majd feleszmélő tömegek meghasonlásáról, mint bármilyen tananyagból. Ráadásul irodalmi értéknek sem utolsó, erről gondoskodott Tótfalusi Ágnes fordító, azzal az alapossággal és remek stílussal, ami tőle megszokott. Így ez a munka is hiba nélkül került a nyomdába. 

Lenyűgöző könyv, nagyszerű ötlet, lebilincselő stílus, fordulatos és egy percig sem giccsbe hajló történet, ami gyomorszájon vág és sokáig, nagyon sokáig nem ereszt. Köszönöm a szerzőnek, hogy megírta! Tökéletes regény, agyfelszántás a javából, szinte kafkai értelemben. 

Első mondat:
"Egyelőre nem tudom, mi lesz a nevem." 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések