Radhika Sanghani: Virgin



Minden híreszteléssel ellentétben szeretném leszögezni, hogy hiába olvasható a borítón, nem, nem "Ellie az új Bridget Jones!". Több okból sem. Egyfelől, amikor Helen Fielding megírta Bridget történetét, az egy revelációval ért fel a női nem, és -legfőképpen- a közbeszéd számára. Nem csak az derült ki belőle, hogy mindannyian ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, ugyanaz frusztrál minket s ugyanúgy nem vagyunk tökéletesek, mint Bridget, hanem az is, hogy a közbeszédbe ideje bevezetni a "szerencsés, mert elveszik" és a "szerencsétlen, mert nem veszik el" kategóriák mellé az árnyalatokat. Arról szólt, hogy egy nő nem hibás áru, ha nem házas x éves korára, az nem egy érdem, amit fel illik mutatni, mint az értékes áru értékmérőjét, s nem is kell vágyni rá igazán, azonnal, feltétlenül. A választás szabadságát kínálta a nőknek, miközben sokat tett azért, hogy lemossa az értékcsökkent-címkét mindazokról, akik nem álltak be a sorba  a "megfelelő" időben. Az első lépés volt a modern nő szexualitásának felszabadítása felé, leszámolva mindazzal, amivel még a szabadnak tűnő, ám valójában nagyon is álszent kilencvenes években is sújtották az emberiség felét, azaz minket, nőket. Ebből nőhetett ki aztán a Szex és New York kultúrája, ami végre, valóban felszabadította a közbeszédet, áttörte a tabukat, és megfosztotta a férfiakat a szabad szexualitás és az önállóság kiváltságától, dühös perceket okozva mindazoknak, akik képtelenek egy önálló nőhöz felnőni, és a feladattal megbirkózni. 

Mindezek a könyvek és filmek valóban, kimutathatóan mérföldkövek voltak a női szexus felszabadítása útján, bevezették a szingli fogalmat, kategóriát és annak boldog és boldogtalan árnyalatait, mindazt, amit ma már társadalmi tényként ismerünk és fogadunk el. 

A Virgin ehhez képest próbál meg ellenpontként szolgálni: hiszen nem írtak még könyvet, amiben a szüzessége miatt szorongana egy 21 éves felnőtt nő. Igen, az ötlet nem rossz, egyetlen baj van vele csupán: ennek nincs társadalmi vetülete. Nincsenek olyan széles társadalmi rétegek, akiket ez úgy érintene, hogy közben tabuként nehezedne rájuk, s ne tudnák ezt kommunikálni. 

A humora pedig... számomra súlytalan. Nem szókimondó, hanem öncélúan durva és naturális, közönségességbe is elhajlik egyes pontokon. A stílusa olyan, amilyen. Nem jó, nem rossz. A történet pedig, a 21 éves lányról, aki szűz és ettől retteg, közben pedig hasonlóképpen gondjai vannak az intimgyantával, eléggé kevéskének tűnik egy ilyen vaskos kötethez. Nem mondom, hogy rossz. Inkább csak ... semmilyen. Hiányzik belőle Helen Fielding társadalmi érzékenysége és humora, és Candace Bushnell időzítési képessége, dramaturgiai vénája, valamint, valljuk be: ők jókor írták meg a magukét. Ezt meg csak megírták. Nem nekem. 

 Első mondat:
"Borzadva meredtem dr. E. Bowers képernyőjére."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések