Philip K. Dick: Az ember a fellegvárban



Philip K. Dickről csak jót, vagy semmit, így a közvélekedés, s hajlok rá, hogy egyetértsek ezzel, elvégre tisztelet is van a világon. Ő az a szerző, akinek a műveit évtizedek óta zabálják a milliók, számtalan díjat besöpört, az Álomgyár pedig, nem is tudom pontosan, hány könyvéből készített adaptációt. Fantáziája kimeríthetetlen, gondolatmenete sajátságos.

Valamint ő az a szerző, akit mindig nehezen olvasok. Nem azért, mert érdektelen lenne a számomra bármely története is, mert nem az, sőt! Egészen kivételes ötletei vannak, mindig érdeklődéssel kezdek bele egy-egy könyvébe, hogy aztán ... hogy aztán a felénél már ne találjam a kezdeti lelkesedésem sehol. Nem azért, mert nem jók a könyvei, mert azok, nem azért, mert nem ír jó stílusban, mert mindig úgy írt, egyszerűen ki kell jelentenünk, hogy Philip K. Dick és Booklány  nem kompatibilis egymással formailag. Nem megy ez nekünk együtt, mit lehet tenni, pedig még komoly igyekezet is van mögötte, mégsem lelem a hangjában a vonzót. Rám nem hat, holott tudom, hogy milliókra -méltán- igen.

Egy szó mint száz, az ötleteit sokkal inkább szeretem. Mint pl. ezt a mostanit is, melyben a történelem egy fordulópontja teljesen más irányba indul el, mint a valóságban. A második világháborút megnyerték a nácik. Az USA területén osztoznak Japánnal, a rabszolgatartás létezik, az afrikai holokauszt már a múlt része, a jelenben pedig negyvenöt perc alatt lehet Berlinből New Yorkba repülni, rakétával, miközben már zajlik a környező bolygók gyarmatosításának előkészítése is. Tombol a náci rezsim mindent felemésztő, gyűlöletre alapozott vihara, miközben egyre fogynak az ellenségek. A zsidók már a csak a történelem részei, az egyik kontinens kiirtva, a szláv népek sem állnak a helyzet magaslatán, a könyv fő kérdése pedig az, hogy vajon, ha megszűnik létezni minden ellenség, akkor kit fog elpusztítani a végtelen hatalommal felruházott gyűlölet tüze? Szükségképpen önmaga ellen kell fordulnia majd?

A több szálon vezetett cselekményben a szereplőkben egy közös van: a Ji King, a a konfucionisták szent könyve, melyek mindenki életvezetési tanácsadóként használ, s jövendöléseit kikéri a fontos döntések előtt. A tárgy pedig, ami összekapcsolja a szereplőket, az a német területen betiltott regény, ami egy alternatív valóságról mesél. Egy világról, ahol mégsem győzedelmeskedtek a tengelyhatalmak. Abban a világban legyőzték a nácikat a szövetségesek, és minden gyökeresen másképpen alakult, mint az "Az ember a fellegvárban" valóságában. S hogy ki az a bizonyos ember, a fellegvárban? A betiltott könyv szerzője, akinek önvédelemből kell elzárkóznia a külvilágtól, nehogy a nácik meggyilkolhassák.

Egészen érdekesen keveri a tudományos fantasztikum egyes vonásait az alternatív történelemmel. Persze, a Hugo-díjat nem osztogatják kevésbé eredeti ötletekért. Dacára a több szálnak, s rakétákon való röpködésnek, és a világűr meghódításának, egészen levegőtlen világa van. Zárt, túlzottan zárt a rezsim, mintha még az oxigén is korlátozott lenne ebben az alternatív rémálomban. 

Nem maradt más, semmint most is, mint oly sokszor, éljek a gyanúperrel, hogy akadt azért egy-két trip írás közben ...  Ami végül is nem baj, de nekem elég sok dolgot megmagyarázna. Olvassátok! Jó ez. 

Első mondat:
"Mr. R. Childran egy hétig szorongva leste a postát, de az értékes szállítmány a Sziklás-hegységi Államokból csak nem akart megérkezni."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések