Jennifer Clement: Elveszett lányok országa



Hogy hol is van ez az ország? Az elveszett lányok országa? Dél-Amerikában található, nem más ez a hely, mint Mexikó. Egy ország, ahol százezres nagyságrendben tűnnek el nők, évről évre. Egy ország, ahol a lányok iránt a drognál is nagyobb a kereslet, hiszen egy lányt többször is el lehet adni, míg egy zacskó heroint csak egyszer. 

Jennifer Clement több, mint tíz éven át élt Mexikóvárosban, s hallgatta az elveszett lányok családtagjainak történeteit. A legkülönfélébb történeteket arról, hogy hogyan tűnik el egy fiatal, szép, szegény lány egyik pillanatról a másikra az utcáról, iskolába menet, vagy akár a saját otthonából. Több, mint tíz évet töltött egy világban, ahol megszokott, hogy egy nő reggel elindul valahová, és soha többé nem tér haza. 

Ebben a világban a rendőrség semmit nem tesz ezek ellen az eltűnések ellen. Abban a gyönyörű országban nők, lányok százezrei bujkálnak földbe vájt üregekben, ha meghallják a drogkereskedők luxusterepjáróinak zaját. Anyák átkozzák a napot, amikor lányt szültek, s tesznek meg mindent az elcsúfításukért, mert akkor, talán akkor nem lesz belőlük áldozat. Talán nem viszik el azok, akiket mindenki ismer, s akik ellen még a rendőrség sem tesz semmit. 

Ebben az országban a lánynak születni, s főleg szegény lánynak születni, egyes vidékeken felér egy ítélettel: árucikk vagy, használati tárgy, bűnözők kapcája. 

Ezeken a vidékeken az állam a hatalmaskodó drogbárók ellen komoly támadásokat intéz: gyomirtóval permetezteti be a virágzó mákföldjeiket. Azt azonban már senki nem tudja ellenőrizni, hogy a korrumpált rendőrség hol engedi ki valójában a mérget: egy védett erdő vagy egy iskola fölött.

Ezen a vidéken egy nő hamar megtanulja, hogy az életben senkire sem számíthat. Két útja lehet csupán: üregi nyúlként bujkál, akár a föld alatt is, minden gyanús zajra, éveken át vagy használati tárgy lesz belőle. Nem védi meg az apja, hiszen nem golyóálló ő sem, ha egyáltalán még velük él, mert erről a vidékről rengetegen szöknek át az Egyesült Államokba, egy élhetőbb élet reményében, hogy aztán küldjenek valami kis pénzt az otthon maradottaknak, egy darabig, talán.

"Anyám gyermekkorom óta folyton figyelmeztetett, mondjak imát valamiért. Mindig imát mondtunk. Imádkoztam felhőkért és pizsamákért. Imádkoztam villanykörtékért és méhekért. 
Sose imádkozz szerelemért vagy egészségért, mondta Anya. Se pénzért. Ha az Isten meghallja, mi az, amit igazán akarsz, nem adja meg. Garantált. 
Mikor apám elment, anyám azt mondta, Térdelj le, és imádkozz kanalakért."

Ezen az elátkozott helyen játszódik Ladydi Garcia Martínez története is. A kis, hegyvidéki faluban, ahol él, nincsenek lányok. Csupa fiúnak öltöztetett, minden zajra föld alá bújó gyerekek próbálnak meg túlélni, anyáik felügyelete alatt. Az apáik már régen elmentek, emlékül ki a feszítő dühöt, ki a HIV vírust hagyta hátra a feleségének. A környéken drogkereskedők luxusterepjárói vadásznak a fiatal lányokra, rendőrségi helikopterek mérgezik a mákföldek helyett az őserdőt, s olykor a falut is. Hogy milyen esélye van itt a kitörésre egy lánynak? Szinte semmilyen. A kérdés inkább az, hogy túlélheti-e az ifjúságát úgy, hogy nem esik áldozatul rablásnak, bűncselekményeknek, drogcsempészetnek, futárkodásnak, egyszóval: a bűnöző férfivilágnak, ami engedelmességet kódolt belé is, mint a sorstársaiba? Esélytelen álom.

Ez nem egy igaz történet. Ez egy sok száz történetből összegyúrt, tönkretett anyák és lányok által elmesélt szilánkokból kirakott mozaik inkább, a kilátástalanságról,a kegyetlenségről, a tönkretett milliókról. Ólomsúllyal koppanó, fájóan gyönyörű mondatokkal megfestett történet arról, hogy mit jelenthet nőnek lenni egy elveszett országban. Az elveszett lányok országában ...

A kötet fordítója Mesterházi Mónika, aki csodálatos munkát végzett. Tökéletesen megbirkózott a könyv nyelvezetének sajátosságaival, egyszerre koppantak súlyosan, és gördültek olajozottan a szavai. Hiba nélkül. A borító pedig perfekt metaforája az egyszerűségükben, önmagukban, természetességükben szép, és egyben nagyon sérülékeny fiatal lányoknak, akik éppen úgy mennek tönkremennek visszavonhatatlanul, mint a pipacsok a nyári mezőn. Kötelező olvasmány ez, amely kívül-belül hibátlanra sikerült. 

Első mondat:
"Most elcsúfítunk, mondta anyám."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések