Samuel Bjork: Magányos utazó



A hideg futkos a hátamon. Az imént fejeztem be a "Magányos utazót", késő este van, egyedül ülök itt a hegyen, és azon gondolkodom, hogy miért kellett nekem ebbe a könyvbe belekezdeni egyáltalán? Ha az volt a célom, hogy ne merjek kinézni az ablakon a sötét erdőre, akkor gratulálhatok magamnak, ezt sikerült elérnem! Ahogy az egyetemen mondtuk: kész vagyok, mint a házi feladat ...

Le a kalappal a szerző előtt. Sikerült összehoznia egy életszagú, komoly érzelmi amplitúdót felmutató, valódi, vérfagyasztó krimit, ahol az Egyszeri Olvasónak egészen a könyv végéig fogalma sincs semmiről. Sikerült megteremtenie olyan hősöket, akik túlzottan kidolgozottak ahhoz, hogy csak erre az egy kötetre szóljanak. Holger Munch nyomozó iskolapéldája a szimpatikus antihősnek, akire egy komolyabb ciklust lehet(ne) alapozni: dohányzik még manapság is, amikor az már Európában nem sok helyen komilfó, túl sokat látott ahhoz, hogy ne legyen karcos, s nem csak ő, hanem a családja is megsínylette a hivatását. Aztán ott van Mia Krüger nyomozó, aki szintén túl sokat áldozott már a társadalom oltárán, elveszített mindenkit, aki fontos volt számára, s ma már csak halni vágyik-végre. Egy rejtélyes ügy miatt (természetesen utoljára) hívják vissza a rendőrséghez, amikor egy bizarr külsőségekkel felruházott kislány holttestére akadnak, s nem jutnak egyről a kettőre az ügyben. A szálak pedig egy múltbéli, felderítetlen csecsemőrablás felé mutatnak, de az is lehet, hogy egy félőrültek által vezetett szekta is van az ügyben. S bármennyire is tűnik ez elcsépelt alaphelyzetnek, most valami extra keveredik ki belőle, egy olyan történet, amitől még most is futkos a hideg a hátamon, mint említettem fent.

Talán a karakterábrázolás teszi, hogy ennyire borzongató a történet. Az író olyan okosan-ügyesen láttat, olyannyira a velejüknél ragadja meg a szereplőket, hogy az utolsó arcrezdülésüket is látja maga előtt az a bizonyos Egyszeri Olvasó. Mi több, érzi a szagokat, hallja a hangokat is.  Kicsit érzékletesebbre sikerültek a dolgok a kelleténél, amire Booklány borsódzó háta a bizonyíték. Külön kedvenc volt továbbá a mellékalakok életszerűsége, alapos kidolgozása, plusz a biztos kéz, amivel úgy vezet az író ötszáz oldalon át, hogy szemernyi kétségünk sem lehet afelől: jó kezekben vagyunk.

A sztori csattanós, a szereplők éppen olyanok, mint te vagy én, a csavar pedig ül a történetben. A nálamnál hétpróbásabb skandináv krimiőrültek szerint is. Az pedig már jelenthet valamit. 

A végére pedig essen szó a fordítóról is: Domsa Zsófia minőségi munkát végzett. Élvezet volt olvasni a sorait. 

Első mondat:
"2006. augusztus 28-án a honefossi Ringerike Kórház szülészeti osztályán egy kislány látta meg a napvilágot."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések