Kondor Vilmos: A koronaőr második tévedése


Hosszú listát lehetne szerkeszteni arról, hogy miért jó Kondor-könyvet olvasni. Talán  meg is tettem itt-ott, korábbi recenzióimban (ha nem hiszed, járj utána!), de most, ha magamra is vonom az önismétlés ódiumát, akkor is leírom: feleim, olvassatok Kondor Vilmost!

Nincs túl sok olyan alkalom a kortárs magyar irodalom tanulmányozása során, amikor efféle jóérzés önti el az embert, ebben a nagyon nehéz, de könnyűnek (könnyednek?) titulált műfajban pláne nem. Ha találunk is kötetet mástól, az vagy túl könnyed, és amikor ezt mondom, még finom voltam: leginkább arról van szó, hogy a szerző annyira imádja a saját szavait, hogy mázsára, s nem minőségre méri; bár tagadhatatlan, hogy Bíró Szabolcs Non nobis, Domine című könyve mutat jobb napjain hasonló vonásokat Kondorral. 

A Gordon Zsigmond-sorozat vége felé azt hittem, hogy nem tud annál jobbat, az első Wertheimer-történetnél pedig azt, hogy nem lehet felülmúlni azt a sodró lendületet, a fanyar humort, a mindvégig megőrzött, tökéletesen korhű nyelvezetet, és a magabiztos vonalvezetést, ami az alapos háttérmunkából, és kiváló stílusérzékből fakad. Kérem, tévedtem, beismerem. Az 'A koronaőr második tévedése' a legjobb könyv a szerzőtől, amit valaha olvastam, pedig, ha valaki hát Booklány elolvasta mind. Lenyűgöző precizitással, mi több, a szakmai alázat olyan magas fokával találkozik az olvasó, amit a legnagyobbak sem képesek mindig megvalósítani. A színvonal egyenletes, egyetlen megingás, egy apró bekezdés sem utal arra, hogy Kondor ne szakadt volna kissé bele a munkamániájába, és ez így van jól. Érezhetően képes újra- és újraírni mindent, amíg el nem éri a magától elvárt olyan magas színvonalat, melyben e sorok írója sem tud hibát találni, legyen bármilyen szőrös szívű, hétpróbás kritikus is. Csak annyit mondhatok, hogy az Úr egy  boldog pillanatában adott tollat Kondor Vilmos kezébe.

Az egységes stíluson, és a zökkenőmentesen korhű nyelvezeten túlmenően, még a történet is szórakoztató. Ezúttal -az előző kötethez képest- egy generációval korábbra vezet minket a szerző: Wertheimer Miklós ugyan a főszereplő, de az idősebbik. Katonaviselt ember, egyenes jellem, az első világháború veteránja, aki két fiúgyermek édesapja és szerető férj. Nem kisebb dologba keveredik a rossz emlékű Tanácskormány idején tizenkilencben, mint a Szent Korona megmentésébe, ugyanis abban a rossz történelmi helyzetben, egy hajszállal Trianon előtt, ahol az sem volt tudható, hogy egyáltalán megmarad-e Magyarország, és ha igen, akkor miképpen, ekkor, mintegy ráadás gyanánt Kun Béláék külföldön akarják pénzzé tenni a Koronát, elvéve mindent az országtól, ami az egyre homályosabbnak tűnő egységét szimbolizálta. Egy konspirációval, izgalommal, férfi ruhába bújtatott nővel és hidroplánon való illegális határátrepüléssel tarkított hajsza veszi kezdetét, ami nem nélkülöz sem bátor kiállást a főbb szereplőktől, nem humort a mellékfiguráktól.

Ezen a ponton hívnám fel a figyelmet a regény egyik erősségére: a jó kézzel megrajzolt mellék-karakterekre, akik éppen ott jelennek meg, ahol ellenpontot kell képezzenek a történet feszített tempójában és szigorúságában, ráadásul pont annyira viccesek, amennyire az szükséges a strict eseményfolyam oldásához. Zádor Marcell alakja például külön kedvencem lett. Nem azért, mert teszem azt, Wertheimer Lajos ne lenne hasonlóan jó érzékkel felfestett figura, hanem azért, mert nagyon nehéz egy, csak pár oldalon felbukkanó alakot emlékezetessé tenni úgy, hogy az egy pillanatra se legyen sem erőltetett, sem görcsösen humorosnak tűnő, izzadtságszagú vagy közönséges. Marcell egyszerre vagány, vicces, talpraesett, bárdolatlan és csibész: íze van, szaga van, hangja van és arca van neki! 

Az apró részletek, a jól elhelyezett, korhű fotók, a gyönyörű, zsinórírással teleírt lapok mind-mind a hitelesség szolgálatában állnak, nem tengenek túl mennyiségükben azok sem: a szerző arányérzéke ismételten elismerésre ad okot.

Mit mondhatnék még, Olvasó? Ha ezek után nem veszed kezedbe a könyvet, akkor tényleg javíthatatlan vagy. 

Első mondat:
"-Meg kell ígérnie, hogy erről soha nem beszél senkinek, Wertheimer."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések