Jodi Picoult: Elrabolt az apám


Jodi Picoult, és az aktuális pihenőidőszakra  kiadott könyve van most soron. Szeretjük a nőt, mert azokat a témákat viszi el a tömegekhez, amiről eszükbe sem jutna gondolkodni. Tabukat döntöget, fájdalmakat boncolgat, csavar egyet a sorsokon, hogy bebizonyítsa: az élet  a legjobb forgatókönyvíró. Mindig az aktualitások, az új botrányok között keresi témáit, legyen szó iskolai lövöldözést elkövetők szüleinek sorsáról, vagy, mint most, az egyik szülővel együtt eltűnt gyerekről.

A válás soha nem egyszerű műfaj, ha kisgyerek is van a képben, akkor pedig végtelenre nő az ütközőpontok száma, sokszorozódik a kényes helyzetek kialakulásának lehetősége. A helyzet fájdalmas, feszültséggel és sértettséggel teli, sokszor pattanásig feszült, s elég egy szikra ahhoz, hogy minden felrobbanjon, és az elmúlt életszakasz mocskos törmelékével borítson be mindenkit, de főleg az áldozatokat. Igen, 'áldozat' alatt a gyerekeket értem. Azokat a kicsiket, akik nem kérték, hogy megszülessenek, akiket felelőtlen felnőttek teremtettek erre a világra, hogy utána -hirtelen észrevéve a kapcsolatuknak a gyerek születése előtt is létező hibáit- örökre megfosszák őket a teljes családtól (jó esetben), vagy a normális élettől (rosszabb esetben). Nem, nem elég, ha be van fűtve és kapnak valamit enni. Nem, nem lehet a lelki sérüléseiken átlépni egy legyintéssel. Nem, ne áltassuk magunkat, valaki mondja ki végre: a mindezt elszenvedő gyerek sérül (ki tudja, mekkora mértékben),  és ezt te okoztad! Te, aki életre hívtad, aztán statisztának kezdted el használni a szánalmas játékaidhoz, sérelmeid megtorlásához, hirtelen kirobbanó önmegvalósításodhoz, kompenzálásaidhoz. Önzőséged és a gondjaidra bízott, önmagáért felelősséget vállalni még képtelen emberi lény tárgynak nézése okozott mindent, nem más. Békélj meg vele! Ha tudsz. 

Persze, kivétel is akad. Olyan egymillióból egy. 

Apropó, egymillió. A közel egymillió alkoholista országában érdekes olvasni ezt a könyvet, ami az alkoholista anya közeléből elmenekített gyerekről szól. Pontosabban arról, hogy létezik olyan állapot, s az alkoholizmus is ilyen, aminek nem szabad kitenni gyerekeket. Soha. Nem kell ahhoz agresszívnak lenni, elég, ha csak csöndesen álomba issza magát az illető, aki egyébként olyan jó ember. Jó ember, de a piája fontosabb, mint a gyerekére úgy vigyázni, ahogyan azt megérdemli és igényli, így bármikor beüthet a baj. Ám a piást ez nem érdekli, neki legyen meg a betevő mennyiségű alkohol, aztán utána  a vízözön. Nem bántja ő (tettel) a gyerekét, hiszen arra sem veszteget energiát, nem veszi el a részegeskedéstől. Csak hagy megtörténni bizonyos dolgokat azzal, hogy a sörösüveget dédelgeti lassuló reflexekkel a gyereke helyett, hogy a pálinkáspalackra vigyáz, amikor az ovisra kellene.

Ebben a könyvben pont erről van szó: egy apa olyan helyzetbe kerül, amikor nincs más választása, semmint kimenekíteni a gyerekét a válófélben lévő, alkoholista felesége közeléből. A családi állás megváltoztatása azonban bűncselekmény, ha egy apa elrabolja a saját gyerekét, vele ismeretlen helyre távozik, s álnéven élnek tovább, az szembeszegülés a törvényekkel. Akkor is, ha mindez huszonnyolc évvel ezelőtt történt, akkor is, ha mintaapa volt a későbbiekben, és akkor is, ha ezzel megóvta a lányát a kimondhatatlantól. Nem is szólva arról a rengeteg kérdésről, ami felmerül: vajon jobb-e anya nélkül, mint egy rossz anya mellett? Hiányozhat-e egy alkoholistának évtizedeken át a lánya? Bűnt követett-e el az apa azzal, hogy elrabolta a kislányát? Létezhet-e olyan helyzet, ami megbocsáthatóvá teszi, ha egy gyereket elmenekítünk a saját szülőanyjától? És hol van az emberi emlékezet határa? Mennyire véd minket a saját agyunk a múltunktól? 

Ha érdekel, olvassátok el! A téma rendkívül jó, a megvalósítás most kissé papírízű lett. Karakterek kétdimenziósak, pillanatok alatt átlépnek olyan dolgokon, amiket az életben pártíz év terápiával dolgozhatnának csak föl. A közepén pedig van olyan százhúsz terjengős oldal, ami fölösleges, hosszadalmas és unalmas. Nem a legjobb könyve ez a szerzőnek, ám nem kétséges, hogy fog még írni jobbat is. Őt ismerve évente. 

Első mondat:
"Hatéves voltam, amikor először eltűntem."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések