Dragomán György: Máglya



Booklánynak ez volt az első találkozása Dragomán Györggyel. Persze, hallomásból megvolt az ismeret meg a hír, meg a hírnév, de mindez idáig elmaradt a beavatás. Nem tudván, mire számítsak, egyszerűen csak beleugrottam a Máglya világába. Az pedig összecsapott a fejem fölött, hogy ne leljek menekülésre módot többé.

A Máglya történik egy országban, mely éppen túl van a legutolsó nagy történelmi traumán: a diktátort már éppen fejbe lőtték, képeit lekaparták mindenhonnan, a rezsimet felszámolták, de semmi sem múlik el nyomtalanul. A diktatúra súlyos évei után maradó morális deficitet nem ilyen könnyű felszámolni. Mindenki lelkiismeretétől, gerince roppanásának mértékétől, és a rettegés (a veszítenivaló) nagyságától függően próbálja meg kezelni mind a magánéleti, mind az intézményesült konfliktusait. Jól-rosszul, igazából mindegy is, hiszen egy diktatúrából éppen kikerült társadalom nem lehet a felnőttek társadalma, s mint ilyen, nem is reagálhat jól, maximum ráhibázni tud a helyes megoldásokra. Mint a gyermek, aki helyett mindent eldöntöttek, a kvázi rabságával, a döntések hiányával ugyanis együtt jár a felelősség hiánya, annak elhárítása is. Ahogy a regény társadalma, úgy a főhős is éppen kamaszkorba lép a kezdetekkor: Emma, az elárvult kamaszlány (csodás metafora!) szemén keresztül léphetünk be a történetbe. 

Dragomán kamszanyelven beszél, kamasz-szemmel láttat mindent, s ami még nehezebb: egy lány szemüvegén át. Ahogy a társadalom kezd feleszmélni, az új szabályok közé helyezkedni, úgy próbálja meg felépíteni életét a kislány is, új környezetben: az újonnan megismert nagyanyja házába kerülve. Az élet még egy átlagos tinédzser számára sem könnyű, kiközösítésekkel, népszerűségi harcokkal az iskolában,  a felnőttség közeledtét jelző, első menstruációs görcsökkel az otthonában. Éppen úgy nem találja a helyét a világban a lány, ahogy botladozik az a társadalom, amiben a nyelvezet, a reakciók, a gondolatok még a múltat idézik. Ahol tudja mindenki, hogy melyik szomszéd volt szekus, bár az országot, a diktátor személyét soha nem nevezi meg a szerző. 

Ez utóbbit nagyon okosan teszi: így lesz 2014-ben az élőnél is elevenebb minden sora. Idézi a nem is olyan távoli múltunkat is, a jelenben is élő reakcióinkat megannyi helyzetre. A kettősség, a kettős beszéd kultúráját, a bizonytalanságot, a sorok között olvasást, a félelmet mindentől, azt az alapállást, ami az önmagunkért való kiállást letiltja, zsigerből elnyomja. Igen plasztikusan idézi meg a megfoghatatlantól szűkölő, ostoba, intelligenciahiányossá redukált tömegek reakcióit a különbözőségre; a létfenntartásért folytatott  küzdelem bizonyítottan csökkenti az intelligenciahányadost.

A tragédiák pedig olyan rétegzettek a történetben, mint a hagyma: Emma tragédiája, a szüleié, a nagyanyjáé és nagyapjáé sorra simulnak egymásra, idézve megtörtén országot, diktatúrát, árulást és világháborút, holokausztot és tökéletes nihilt. Mindezt sajátosan fűszerezi egyfajta varázslat, mágia, boszorkányság, megidézve az ortodoxia környékén fellebbenő hiedelemvilágokat és erőket.  

A nyelvezet sűrű, mintha enyvben próbálnánk meg úszni. A levegőtlen közeg fájóan ismerősnek hat, a feszesen roppanó szavak mintha az oxigént szívnák el az olvasó elől. A kompakt nyelvezet egyszerre gyönyörködtet és fojtogat. Erős könyv, stabil egység, az első mondattól az utolsóig képes szellemre és szívre egyaránt hatni, elrettenteni, megijeszteni is akár a megfoghatatlanságával. Nem ad könnyed kikapcsolódást, miközben metsző mondatai idézik az átkos huszadik század sok generáción átívelő, egymásba fonódó, nehezen értelmezhető kegyetlenségeit, és tragédiáit, talán feloldozást sem hordoz. Booklánynak nem adott. Nyugodt gondolatokat sem. A maga rideg, felkavaró módján osztályon felüli lett a Máglya, mint az elrabolt szabadság visszaszerzésének ezer sebből vérző, göröngyös útját megrajzoló regény. 

Első mondat:
"Az igazgatói iroda előtt, a folyosón várok."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések