Feldmár András: Most vagy soha



Bevallom, Feldmár András munkásságáról mostanáig csak (nagyon) felületes ismereteim voltak. Tudtam, hogy valami formabontót képvisel, valamit mond az individuumról és a pszichés zavarokról, de a mindennapjaim perifériáján maradt mindez, feljegyezve az "ennek egyszer még utána kell néznem" című listára.

A HvgKönyvek új Feldmár-sorozata apropóján aztán elkezdtem alaposabban utána nézni mindannak, amit a szerző vall, s ami, meg kell mondjam, a reveláció erejével hatott rám egyes pontokon. A vitatott munkásságú szerző nem átall olyan dolgokat kimondani, melyekre mi nem lennénk képesek, pontosabban mindazt, amiről leneveltek minket a gondoskodó felnőttek, még idejekorán. Az őszinteségben akár kertelés nélkül a vulgaritást is eszköztárában tartó terapeuta nagyon fontos dolgok mellett áll ki a Most vagy soha című könyvében. Nem más ez a kötet, mint a tisztelet kiáltványa, harc a gyermekeket sújtó gúny és megszégyenítés ellen: valóságos hadviselés a gyermekek ép személyiségéért. Miközben a végsőkig elmegy az individuum tiszteletében, nem átall megfogalmazni olyan alapvetéseket, miszerint a hiperaktivitás vagy a depresszió nem létezik, csak értelmetlen szabályok, l'art pour l'art létező elnyomatás van csupán. Másfelől viszont a gyerekek elrontása, megnyomorítása, szülők általi elnyomatása ellen szóló, nagyon erős hangvételű írás, ami a családi kapcsolatok újraértelmezésétől sem riad vissza. Pontosabban: más retorikát használ, mint ami komilfó a közgondolkodás szerint.

Azonban nem csak a szülő-gyermek viszonyt helyezi új alapokra, hanem a kapcsolatrendszereink egészét újraértelmezi. Hívószavai a tisztelet, az őszinteség, a szabadság és a szeretet, azonban nem egy ponton értelmezi újra ezeket a kifejezéseket. Mást tart a függőségeinkről, amit mások: legyőzhetőnek tartja azokat. A pszichés zavarokat és a felnőtt-felnőtt viszonyt is merőben másmilyennek tartja, de a saját szakterületéről is forradalmi kijelentéseket tesz. Sőt: a (helyes értelemben használt) önzőséget is pozitív dolognak tartja. Egy szintén nagyon hangsúlyos üzenet szerint pedig fontos a kérdés, miszerint: mit tennél, ha nem félnél? 

A feldmári rendszer merőben más fogalmakkal vagy minimum más jelentéstartalmakkal operál, mint azt a pszichiátria bevett retorikája szerint eddig hittük. Ez a legerősebb vonása: gondolkodásra, a végletekig kíméletlen, őszinte gondolkodásra sarkallja az olvasót, aki nem tud már egyszerű olvasóként funkcionálni, hanem gondolkodó lényként, vitapartnerként lép be a kötet által -végső soron a Feldmár által kezdeményezett- párbeszédbe. Aztán nem is tud kilépni belőle nagyon hosszú ideig.

Első mondat:
"Minél többen hallgattok, annál fontosabb, hogy csak arról beszéljek, ami fontos."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések