Grecsó Krisztián: Megyek utánad



Vannak olyan könyvek, amik hatása alól nem vonja ki magát egykönnyen az ember. Amik tíz-húsz oldalaként elindítanak gondolatfolyamokat, s emiatt nehezen emésztődnek meg. Reflexióra és önreflexióra késztetik az olvasót, aki így könnyen örvényben találhatja magát: minél többet olvas, annál többet gondolkodik, s minél többet gondolkodik, annál többet olvas. Erős spirál lesz ebből, ami a gyomránál ragadja meg az embert-erre pedig csak a legjobb könyvek, és a legnagyobb írók képesek. 

Grecsó Krisztián, a rá nagyon is jellemző erővel vetette papírra Daru szerelmi - és jellemfejlődési kalauzát. Számomra eddig ez a leghatásosabb könyve. Lehet, hogy nem a legjobb -nyilván ezen sokat fogunk még az illetékesekkel vitatkozni-, de hogy a legjobban ez hatott Booklány mindennapjaira, az biztos. 

Majd' két héten át forgattam. Apránként, ízlelgetve vettem birtokba a lapokat, a napokat, az éveket. Pedig amolyan hirtelen módon, a "két laza este alatt ezt is megeszem"-lendületével kezdtem az olvasásba. Nevezett lendület el is tartott körülbelül a negyedik oldalig. Azon a ponton kezdtem el újraolvasni bekezdéseket, elmerengeni a mondatok ízén, a szavak szagán, a történet valóságosságán, s mindezen keresztül a saját (nem kizárólag) érzelmi dolgaimon.

"Daru csak állt, letörten, magányosan, mint egy kiselejtezett vaskályha, a ház előtt. Megint arra gondolt, eddig nem veszekedtek. És hogy most ez az egész nagy képzelgés a barátságról tönkrement."

Képtelen voltam gyorsan felfalni a könyvet, az falt fel engem. Pedig szabadultam volna, ha hagyott volna nyugodni, ha kikerülhettem volna a hatása alól, ha nem termett volna nyomában gyomorgörcs, gondolatmenés, merengés a jelenen (értsd: ez tulajdonképpen G. K. könyve), és múlton (értsd: ez tulajdonképpen az én életem). Más szemszögből, másutt, másképpen, de nagyon egyforma keretek között éltünk mi, akik akkoriban voltunk gyerekek, kamaszok, fiatal felnőttek. Nagyon egyforma díszlet volt mindenhol Nagyonvidéken. A klónok országa voltunk. S ebben a klónországban cseperedtünk, próbálgattunk szárnyat, szenvedtünk el frusztrációt és boldogságot. Igen, a boldogságot is elszenvedtük. Ez az, ami miatt képtelen voltam szabadulni, azt hiszem. Az író olyan sebészi pontossággal öltötte össze a könyvét, ami a tökély határait súrolja. Valahonnan nagyon mélyről jön mindez, egyedivel felfestve az általánost. Precíz, profi, és mint ilyen, kíméletlen

Nem önéletrajzi könyv ez, de a szerzőből táplálkozik, ezért képes ekkora érzelembombát robbantani az olvasó lelkében, gondolatháborút elindítani az agyában. Nem egy könnyed olvasmány, felkavaró, tipikus és mégis különc. Arról az útról mesél, amin mindenki végigmegy, a borzasztóan zavaros és tragikus első szívdobbanásoktól az építő vagy romboló élményeken át, el a meg kell a szívnek szakadni határáig, hogy végső soron kiderüljön, mindez már nem is számít.

Számomra a legpontosabb az író eddigi munkái közül. Megragad, nem ereszt. Ahogy a nagyok teszik. S hogy ad-e a feszültségből végül feloldozást? Neked adott, Olvasó?

Első mondat:
"Ropogtatták hamisan a nótát, szidott anyám érte."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések