Florian Illies: 1913-Az évszázad nyara



Nagyon olcsó kezdésként írhatnám azt, hogy az évszázad nyaráról szól az évszázad könyve. Olcsó lenne, az igaz, viszont nem állna nagyon messze a valóságtól. Vannak ugyanis azok a könyvek, amik miatt érdemes volt megtanulni olvasni: Florian Illies könyve pedig egy ezek közül. 

A hosszú tizenkilencedik századot a rövid huszadik századtól ez az év választotta el. 1913 volt a határkő aközött, amit felénk "boldog békeidőknek" szokás nevezni, és aközött, ami maga volt a pokol. Ebben az évben Európában a tetőfokára hágott valami nihilista, forrongó, végtelenül feszült és individualista szellem, miközben a mélyben már felsejlett a végromlás és a bomlás szaga. Ebben az évben a kontinens jeles városaiban egymás számára ismeretlen és ismerős alakok keresztezték egymás útját: a végtelenül babonás Schönberg és az újító Sztravinszkij a zenében, Picasso, Kokoschka és Malevics a festészetben, Proust, Rilke, a Mannok az irodalomban, Chanel egy kis kalapszalonban, Mahler özvegye leginkább egy festő ágyában jelenik meg. A sikertelen, közepes festő, bizonyos A. H. és egy illegalitásban, álnéven utazó, J. Sz. nevű figura valószínűleg elsétált egymás mellett egy bizonyos parkban, talán kalapot is emeltek egymás felé, udvariasan, ahogy akkoriban illett. Jung és Freud örökre rányomja a bélyegét a közgondolkodásra... 

Ez az az időszak, ez az az év, amikor egy helyen (pontosabban néhány helyen) koncentrálódott szinte mindenki, aki később személyével, gondolataival vagy látásmódjával örökre megváltoztatta a világ arculatát. Az öreg kontinensét feltétlenül. Miattuk, azóta gondolkodunk úgy a lélekről, az ember értékéről, háborúról és békéről, művészetről, divatról, zenéről és irodalomról úgy, ahogyan azt azóta is tesszük. Fogalmakat, alapvetéseket, gondolati fogódzókat adtak nekünk, az utókornak azok, akik akkoriban egyszerűen csak élték az életüket, próbáltak dolgozni, boldogulni, szeretni, sikert hajszolni. A jövőbe tekintő, előremutató módon, mint például Duchamp, épp ellenkezőleg: nagyon is a múltba révedve, mint Proust tette. Micsoda páratlan kettősség, nem igaz? Benne rejlik a végtelen lehetősége, de a két véglet közötti feszültség miatt a robbanás is elkerülhetetlennek látszik. Ne feledjük: Ferenc Ferdinánd ekkor még él, és fácánvadászatokat rendez.

Florian Illies könyve csodálatos látlelet a  korszakról, amiről nehéz ilyen  precíz, komplex, ám egyúttal igen szórakoztató összefoglalót készíteni. A szereplők élnek, hús-vér emberé válnak a lapokon, egy életre közel hozva a történelem és a művészettörténet ezen szeletét az olvasóhoz. 




Amellett, hogy végtelenül szórakoztató, intelligens és finom olvasmány (Booklány nyaralását bearanyozta, lásd: a képen!), megkockáztatnék egy komolyabb ajánlást is, középiskolai vagy egyetemi tanárok felé. Minden eszköze megvan ahhoz ugyanis, hogy a kedves, nagy gonddal összegyűjtött életképeken és anekdotákon keresztül örökre az olvasó diákok, hallgatók fejébe csempéssze nemcsak az információt, de az író által közvetített látásmódot is. Akinek -nem mellesleg-, igen hamar olvasni szeretném a többi könyvét is magyarul, kedves Park Kiadó!  

Egy szó, mint száz: igazi csemege ez a kötet. Valódi unikum.

Első mondat:
"Január. Ez az a hónap, amikor Hitler a schönbrunni kastély parkjában sétál, és találkozik Sztálinnal, Thomas Mann kis híján lelepleződik, Franz Kafka pedig majd beleőrül a szerelembe."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések