Réti László: A hasonmás


Ha valami nem merült fel bennem soha  könyvek kapcsán, akkor az az, hogy én Réti Lászlót fogok olvasni. Igazából nem is tudom, miért. Talán nem tűnt eléggé érdekesnek, súlyosnak, de az is lehet, hogy csak a borítója nem tetszett. Mindegy is, mert már túl vagyok az elsőn, s biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó. 

Valahogy úgy vagyok én ezzel a könyvvel, mit a Die Hard-filmekkel: félve vallom be, hogy tetszenek. Úrinő nem néz/olvas akciót, nem vigyorog kajánul, amikor John McClane beszól valami cinikusat a (már megint) idióta főnökének, nem nevet hangosan (de), amikor Cameron Larkin eszmét futtat. Az igazság az, hogy minden úrinőnek szüksége van egy kis lazításra, amikor igenis Bruce Willis meg Réti László szórakoztatja. Méghozzá nem is kicsit teszik ezt.

Ez a könyv pontosan azt hozza, amire vállalkozik: kikapcsol. Nem többet és nem kevesebbet. Nem akar nagyregény lenni, nem törekszik szépirodalmi babérokra, nem tanít, nem nevel, egyszerűen "csak" szórakoztat. Ami nem is kis feladat, ha belegondolunk. Az egyik legnehezebb dolog szórakoztató irodalmat írni, olyat, ami nevettet, nyelvezetében nem igénytelen, ráadásul izgalmas, feszített tempójú krimi is egyben. Amiben nem teng túl a vulgaritás vagy az erőszak, s ami (s ez a legnehezebb) átmegy Booklány igen érzékeny szűrőjén is. Egy pillanatra sem éreztem izzadtságszagúnak, modorosnak, alpárinak vagy unalmasnak a könyvet. Nem volt öncélú egyetlen pillanatra sem, ellenben annyit nevettem olvasás közben, mint már régen. A történet pedig kifejezetten izgalmasra sikerült, a nem kevés komolyzenész barátomnak is ajánlani fogom a legyekként hulló szimfonikusok történetét. Egyébként még meg is tudott lepni: nem, nem tudtam az elejétől fogva, hogy mi lesz a vége. 

Élek a gyanúperrel, hogy nem kevés munka van ebben a krimiben. Annyira biztosan vezeti a szálat az író, ami komoly háttértanulmányt sejtet. Talán megcáfol majd, de ez az érzésem egyre erősödött olvasás közben. Ráadásul végre találtam egy olyan krimit, ami egyrészt szerintem inkább akció, másrészt nem "ahogy azt Móricka elképzeli a zsarukról, meg a nyomozókróm, meg az amcsikról", hanem hitelesnek hat. Pont annyira, mint a Die hard. Angol álnévvel a borítón egy percig sem gyanakodnék magyar szerzőre. 

Szemtelen, kicsit pasis, nagyon szarkasztikus, egyszóval: ami jó, az jó. Ez jó. Kedves Réti László! Immáron semmi nem menti meg attól, hogy Booklány elolvassa a többi könyvét is, szóval, még találkozunk! :) Apropó: jól sejtem, hogy titkon minden zsaru John McClane akar lenni? Ha ez így van -és miért ne lenne így-, akkor azt hiszem, lassan felkerül a listájukra Cameron Larkin is. 

Első mondat:
"Lelkem mélyén azért ennél egy hangyányival komolyabb fogadtatásra számítottam, amikor egy másodperccel korábban lenyomtam a kilincset."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések