Blaire Harden: Menekülés a 14-es táborból

Mindannyian tudjuk, hogy voltak, vannak diktatúrák ezen a bolygón. Azt is tudjuk, hogy a diktatúrák rosszak. Az már csak egyéni ízlés, beállítottság, tájékozottság kérdése, hogy melyik átokverte rendszert szeretnénk szebb színben feltüntetni, tetteit relativizálni. Egy azonban biztos: olyan emberrel még nem találkoztam, aki az észak-koreai sztálinista diktatúrában bármi jót vélt volna felfedezni.

Amit tudunk, az az, hogy évről-évre romlik a helyzet ebben a végletekig kegyetlen és korrupt maffiállamban, a lakosságot egyre újabb éhínségek tizedelik, az őrült diktátorok viszont kiválóan élnek és híznak, ahogy az lenni szokott. A világtól tökéletesen elszeparált kis országból évtizedek óta nem szivárog ki túl sok dolog a külvilágba: sem a hírek, sem az emberek nem mozoghatnak szabadon. Az észak-koreai menekültek ütnek csak némi rést az önfényező, aljas rendszer pajzsán, ami csak Kína támogatásának köszönheti létét és azt, hogy folytathatja rémuralmát a milliók felett. 

Mivel semmi sem működhet tökéletesen, így az elnyomás sem, így olykor a rendszer saját "terméke" fordul a rendszer ellen és kelti annak egyre rosszabb hírét a világban, a felszínen tartva a témát. Így talán lesz valaki (végre), egy híresség, aki a szenvedő észak-koreai nép  jogai és méltósága mellé áll. Addig is olyan hétköznapi emberekre van szükség, mint Szin, az ember, aki megszökött a 14-es táborból. A világ számos diktatúrájából számtalan ember menekült már el, Észak-Koreából is megszöktek már több ezren. A menekültek beszámolói gyakran hasonlítanak egymáshoz: éhezésről, az emberi jogok sárba tiprásáról, ideológiai agymosásról, felfoghatatlan személyi kultuszról számolnak be. A Kim-dinasztia immáron harmadik generációja uralkodik abban az országban, tökéletesen megnyomorítva a jobb sorsa érdemes nemzetet. Sztálinizmus és dinasztikus öröklés, szép kis abszurd. Nevetnénk, ha nem lenne a dolog ilyen komoly és ennyire borzasztó...

Egy menekült a sok közül azonban nem illeszthető be ebbe a szörnyű sémába, az ő sorsa nem követi a szenvedők általános életútját. Nem, az övé túltesz minden felfoghatón: ő a 14-es táborban született és élt, egészen a szökéséig. Élete első két évtizedében semmit sem tudott az életről, a világról, de még Észak-Koreáról sem. Abban az országban, melyben hivatalosan nincsenek kényszermunkatáborok, emberek százezrei élnek hozzá hasonló körülmények között az egyes táborokban, hosszabb-rövidebb ideig. Mind közül a rettegett 14-es a legrosszabb, talán maga a földi pokol, teljhatalmú őrökkel, éhezéssel, kényszermunkával, nemi erőszakkal és indoklás nélküli kínzásokkal, kivégzésekkel. Ebből a táborból még senki nem szökött meg. Ezidáig. 

Szin a táborban nevelkedve sok dolgot megtanult. Azt, hogy az éhezés a legrosszabb dolog a világon és mindent meg kell tenni az éhség csillapítására. Azt, hogy a család nem jelent semmit. Azt, hogy akár a családtagok beárulása is jó dolog, mert extra ételadagot jelent számára. Azt, hogy az ember  a saját anyját is képes beköpni, ha megfelelő agymosáson esik át, akkor is, ha tettének egyetlen eredménye lehet: anyja nyilvános kivégzése. Létezik a tábor, az éhség,  a normák teljesítése a munkában és az őröknek való engedelmeskedés. Nem létezik a család, a szeretet, a lojalitás, Isten, a titok, sőt, semmi más sem a táboron kívül-ugyanis ezekről a haszontalanságokról még életében nem hallott... 

Nem veszített el semmit. Eleve nem kapott meg semmit. El tudjuk ezt képzelni? Egy észak-koreai ember, aki számára még a hazájában dúló személyi kultusz sem létezik, mert arról sem hallott semmit. Robotok? Állatok? Mivé teheti az egyik ember a másikat? Mivé tehetik a rendszerek a nemzeteket? Meddig tűrhetik más nemzetek ezt? 

Olvasd el Szin felkavaró történetét! Többé nem lesz gyomrod relativizálni egyetlen diktátor tetteit sem.

Első mondat:
"Első emléke egy kivégzés."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések