Kertész Imre: Sorstalanság



Jubileumi kiadást olvasok, újraolvasok ezúttal, egy gyönyörűre, a tartalomhoz tökéletesen illőre sikerült díszkiadást. A Sorstalanságra valamikor tizenöt-tizenhat éves korom környékén akadtam először, a könyvtár egy eldugott polcán. Elolvastam, furcsa volt, sajátos volt, megvolt. Most, a regény újra-felfedezésekor értettem csak meg a könyvet is és magamat is. Egyszerűen az akkori, nagyon okos kis kamaszlány még nem érthetett meg, nagyon sok dolgot még nem fogott fel, amit mai fejjel már igen. A tökéletesen jellemző, keresetlen stílust, az utalásokat, az események folyását, a reakciókat vagy azok elmaradását... végtelen filozófiai és morális mélység van a stílus, az irónia mögött.

Lenyűgöző könyv. Indokot szolgáltat sok mindenre, de természetesen magyarázatot semmire, amire nem lehet. Mennyire egyszerű, mennyire kézenfekvő az emberi gondolkodás, mennyi alkalmazkodni igyekszik először a kialakult -bármilyen- helyzethez és csak a legvégső esetben bírál felül. Milyen egyértelmű, logikus magyarázatokkal tudunk szolgálni minden eseményre a magunk számára s csak azt vesszük észre az eseményekből, amik ezt alátámasztják. 

Mennyire igaz a mondás, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve! Nem csak a cselekvő, de az eseményeket az elszenvedők szempontjából is... S mindig, minden út, minden eseményláncolat egy apró lépéssel kezdődik, amit újabb, szintén apró lépések követnek. S amikor az út végén visszanézünk, már nem látjuk sem a kiindulópontot, sem azt, hogy hogyan jutottunk odáig. 

Sorstalanság. Milyen súlyos cím! Mennyi árnyalat, hány és hány jelentésréteg! Vannak könyvek, amik örökre megváltoztatnak valamit az olvasóban. Ez is egy ilyen darab. Ugyanakkor távol álljon tőlem, hogy kritikát írjak erről a könyvről. Csak rögzítem a gondolataimat, melyek olvasás közben cikáztak a fejemben. Vannak ugyanis könyvek, írók, akik a blogger bírálatán felül állnak, és elismerések, melyek előtt fejet hajtok. Büszke vagyok erre az unikális könyvre. Büszke, mert kicsit olyan, mintha az enyém is lenne ez a magyar irodalmi Nobel-díj, pedig dehogy az enyém! Kertész Imréé, akinek munkássága minden tiszteletet megérdemel. Örülök, hogy van magyar Nobel-díjas regény. Minden tiszteletem és köszönetem Kertész Imrének.  Az Isten tartsa meg őt még jó sokáig!

Első mondat:
"Ma nem mentem iskolába."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések