Jack Canfield-William Gladstone: Az aranymotorosok klubja



Változtassuk meg együtt a világot-szól az alcím. Nos, nem is tudom. Az egész, jelenkori gazdasági berendezkedés már nagyon régóta változásra szorul, mert aki szerint ez így, ebben a formában jelenleg működik s a jövőben fenntartható, annak azért komoly nihil lappang valahol a koponyája mélyén. Kis kollektív agymosás: éhező, szomjan haló kontinens, napi több tízezer elhalt kisgyerek, függés, szegénység, nyomor, háborúk, fegyverkezés, elszennyezett élelmiszertermelő területek, megbetegítő ételek, kereskedelmi kanálisokból ingyen ömlő agyrohasztó mocsok, hogy elfelejtsük az éhen haló embereket, miközben a világ szerencsésebbik felén a szemétbe kerül a megtermelt étel fele... Működik?

A világvége-jóslatokból pedig mélyen elegem van. A majákból, a maja naptárból, a földönkívüliek megszállásából, a megacunamikból, a kamu Noé bárkájá 2.0-ból... Az agymosás része, mi más lenne. Privát adalék: egy hegyen lakom. Körülöttem erdő, messzire ellátni, a Duna, szépség, csönd. Tegnap éjjel azonban a nyugalom ellenére nem aludtam túl sokat. Körülbelül háromnegyed órán át, az éjszaka közepén azt hittem, valami ufófilm forgatásába csökkentem. Teljesen földöntúli frekvencián visszhangzott végig a hegyoldalon egy szonár hangja, de pokoli hangerővel. Igen, egy hegyoldalban, a Dunánál. Nem tudom, mi volt ez, soha nem hallottam ilyen hangot a valóságban, de rémesen felzaklatott. (Aki hallott még hasonlót tegnap éjjel, az legyen szíves szólni, de az is, aki tudja, mi lehetett ez!) Talán köze lehetett hozzá, hogy előtte kezdtem el olvasni ezt a könyvet, ami végső soron a világ megváltoztatásáról szól, így, 2-3 nappal az állítólagos világvége előtt. Mindezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy ha akarjuk, ha nem, a környezetünk nem mindig viselkedik racionálisan és akkor is hatnak ránk valamelyest a kollektív hisztériák, ha nem akarjuk. Meg persze arra, hogy Murphy él.

Aki követi a blogomat, azt tudja, hogy nem olvasok túl sok ezo-könyvet, hogy finoman fogalmazzak. De ez most annyira aktuális, hogy kézbe vettem és arra jöttem rá, hogy ez a könyv egy értelemben feltétlenül jó. Mégpedig abban, hogy helyes célokat fogalmaz meg, amikor arra ösztönöz, hogy toljuk el végre a hangsúlyokat az egyetemes jó felé. Meg arra, hogy ezt a nagy dérrel-dúrral beharangozott korszakváltást akár kihasználhatnánk -kivételesen- valami jó cél érdekében is. Megváltoztathatnánk a világunkat, ha átrendeznénk a prioritási listánkat a valódi értékek érdekében. Miért ne lehetne a gondolkodás, a környezetvédelem, a valódi tudomány, a művészetek, az egyetemes mosoly kora az elkövetkező? Bután hangzik? Nem gondolnám. Kizárólag rajtunk múlik. Ha egyik percről a másikra az emberek elkezdenek mosolyogni, az ragályos, futótűzként terjedhet szét s az egymás felé fordulás bármit megváltoztathat. Úgyis annyi energiát fektetünk az életbe, miért ne csinálhatnánk végre jól?

Minden az első, apró lépéssel kezdődik. Csak rá kell lépni az útra és utána viszi az embert a lába a cél felé. Jól kell célt választani. Egyszer valóban megpróbálhatnánk. Nincs veszítenivalónk, de rengeteget nyerhetünk.

Első mondat:
"Az Aranymotorosok klubja különleges könyv."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések