Diane Keaton: Játszd újra, Diane



Kifejezetten kedvelem ezt az asszimetrikus, görbe orrú, kívül-belül szabálytalan asszonyt. Embert, nőt, színésznőt, nőcit. Mindig felsóhajtok, ha meglátom egy film stáblistáján: végre! Itt valami zsigeri jó következik.

Szeretem, ahogy a szerepeit válogatja és azt is, ahogy formálja azokat. Azon kevesek egyike, aki úgy szűri át magán a karaktereket, hogy önmaga marad, de a legkevésbé sem tetszeleg. Mint az igazi,  a valódi művészek: saját személyisége szűrőjén át mutatja meg a szerepet, adja át a mondanivalót. Így kell ezt csinálni!

Ugyanakkor ez a szabályok közé nem szorítható nő nagyon is klisészerű egyes dolgokban, hiszen járt Woody Allennel, Warren Beattyvel, Al Pacinóval és szerepelt az Annie Hallban, a Keresztapában meg a Minden kezdet nehézben is. Mégsem ez jut róla először senkinek sem eszébe. Nem egy Tipikus Muci. Sőt. Bár önmagát a legkevésbé sem okos emberként jellemzi önéletrajzában, én meg vagyok győződve az ellenkezőjéről. Ha más nem, akkor az a bizonyos józan paraszti ész jócskán kijutott számára-vagy nagyon jó színésznő és engem is átvert. Túl okos a tekintete és túl mélyek a gondolatai egy butácska nőhöz.

Érdekes önéletrajz ez, leginkább fejlődésregénynek mondanám. Egy olyan nő élete, aki akkor vált valóban felnőtté, amikor elveszítette a szeretett anyját. Sokaknak jut ez a nehéz, hosszú tanulási folyamat az élettől, akik kivételes emberek gyerekei lehetnek vagy különlegesen szoros kapcsolatot ápolnak az anyjukkal, az apjukkal. Ők a szerencsésebbek mindannyiunk közül.

Miközben a szerző mesél, párhuzamot von imádott anyja élete, gondolatai és a saját életszakaszai között. Egyfajta párhuzamos naplót írt tulajdonképpen: anyjától vett idézetek és saját gondolatai reflektálnak a könyvben végig egymásra. Meg akarja élni, érteni, érezni mindazt, amit anyja átélt és mintha be akarná gyógyítani a generációs, családi sebeket.

Ugyanakkor sztorizik is. Arról, hogy milyen sztárrá válni hétköznapi lányként, hogy milyen érzés egyszerre hírességek között forogni, a kétségekről, a szerelmekről, a munkáról, mindenről. A saját harcairól, küzdelmeiről, mert abból is kijutott bőven. Meg persze az anyaságról, ami jó időben érkezett az életébe, hogy értelmet, feladatot adjon és mindent megváltoztasson. Talán csak ebben konvencionális a sorsa, de ebben sem teljesen: ötven évesen lett anya, ráadásul adoptációval. 

Egy szó mint száz, néha nem árt egy kicsit értelmeznünk az emlékeinket. Így nagyobb bizalommal és talán bölcsebben tekinthetünk a jövőbe. Vagy legalább több humorral, és az is pont elég.

Első mondat:
"Anyu kedvelte a bölcs mondásokat, idézeteket, szlogeneket."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések