kedd, június 04, 2013

Csabai László: Szindbád Szibériában



Vannak könyvek, amik ki tudja miért, de minden előzetes elgondolás ellenére működnek. Így volt ez Csabai László regényével is, amit néhány hete már kerülgettem, felvettem, letettem, de nem tudtunk egymásra hangolódni. Talán a borítója tette, talán a vészjósló címe, magam sem tudom már. Aztán amikor olvasni kezdtem, azonnal tudtam, hogy mekkorát tévedtem. 

Ugyanis ez a könyv működik, mégpedig egy furcsa hibridként lép működésbe olvasás közben. Egy kicsit emlékeztet a nagy, orosz regényekre, talán azért, mert a szerző ismerője a nyelvnek, nyilván az irodalomnak is és tökéletesen el tudta helyezni a cselekményt a szibériai tájban. Máshová helyezve nem működne, más közegben nem tudna ennyire élni, ennyire hitelessé válni.

Adott egy magyar fogoly, valahol a végtelen szibériai hidegben, a munkatáborok útvesztőjében, a reménytelenségben. Az élete egy merő küzdelem az életben maradásért, semmi más, mint állandó, halálos "körtánc" az élelem megszerzése körül, egy olyan világban, ahol az időnek értelmet semmi nem adhat. Sztoikusan szemlélt halál és a hospitalizálódott rabok mindenütt. 

"Mert a lágerben semmi sem jó, vagyis, ami jó, az is rossz, csak esetleg kevésbé."

Ebben a közegben senki nem tudja -és senkit sem érdekel-, hogy Szindbád tulajdonképpen detektív, becsületes neve pedig Schier Árpád. Nem is lenne ennek semmi jelentősége, egészen addig a pillanatig, amíg a lágerparancsnok karabélyát el nem lopja valaki és detektívünk rá nem jön, ki tehette. Ekkor fordul csak nagyot a világ, pont úgy, ahogy a Szovjetunió néven regnált Abszurdisztánban tette azt annyiszor és a lágernyikből a szovjet rendőrség alkalmazottja válik, kvázi szabad ember.

Innen válik igazi unikummá a könyv: belülről -egyben a kívülálló szemüvegén át- szemlélve láthatjuk a sztálinista rendszer működését. Azt az abszurd gépezetet, ahol értelmet keresve sem találni, de nem is kereste azt senki. 

"Emberölésért nyolc év jár, de ha valaki késik a munkahelyéről, azért huszonöt év..." -fut át a detektív fején."

A létező abszurd megannyi vicces helyzetet szül, de annyit sohasem, hogy hihetetlenné váljon. Finoman kúszik be a humor az események sodrába, ott is nevettet, ahol talán sírni volna jó. Megannyi idézetet szeretnék ide beszúrni, de mindezek helyett álljon itt egy javaslat: olvassátok el! Olyan helyet követel magának a szerző a kortárs irodalom berkeiben,  ami előbb-utóbb kikerülhetetlen lesz. Mint a nagy karikaturisták a maguk helyén.

Nyomozásokon keresztül sodródik a rendszer és az ország legmélyebb bugyraiba Szindbád, az utazó. Az a Krúdy-hős, akit nyíregyházi szerző hívott újra életre, csakúgy annak idején a Mester. Nem is lehetne ennél hangsúlyosabb a város megjelenítése a könyvben, utalással a sóstói fákra, a Bujtosra, a tirpákokra, a rafinált beregi parasztemberekre, akik bizony átverik az embert. 

Tökéletes Gulág-nagyregény, metaforákkal és süvítő széllel, az igazi oroszok hangulatával, a  valódi szovjetek rettegésével.  Lassan olvasva, ízlelgetve javaslom fogyasztani, mint a fekete kenyeret és a kumiszt, mert azoknak is, csakúgy, mint a 'Szindbád Szibériában'-nak, értő odafigyeléssel teljesedik ki az íze.

Első mondat:
"Irkutszkba mennek- bök a lágerkapunál felsorakozó húsz elítélt és hat őr felé Szalics."

3 megjegyzés:

  1. Hamarosan én is sorra veszem, hasonlóan teszem-veszem a polcomon már 1 hónapja. Az nem gond, hogy ez már a második rész?
    Mert az sem olvastam még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is kimaradt (eddig) az első rész, de önállóan megállja a helyét a regény.

      Törlés
  2. semmi baj, ugyanúgy kapsz ízelítőt az előéletéből

    VálaszTörlés